1

Disaster Movie (2008)

Katasztrófafilm

A film címe ugyan nagyon magas labda, de annyira adja magát, hogy egy valamire való kritikus egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy lecsapja. Olcsó húzás lenne, na. Másrészről viszont én nem vagyok kritikus, szóval: a Katasztrófafilm egyszerűen katasztrófa. Ahogy már a Friedberg-Seltzer párostól megszokhattuk (itt vagy itt), kapunk egy teljesen összefüggéstelen, egymásra dobált, viccesnek szánt szánalmakkal telenyomott másfél órát. Komolyan nem fogom megérteni soha, miért is vicces az, ha a főszereplők random módon elkezdenek táncikálni az utcán, mintegy párbajképpen. A két idióta viszont biztos imádja, mert ez kb. minden filmjükben benne volt eddig. Ugyanúgy ahogy a tehetségtelen barmok a MadTV-ből (ami a legszarabb műsor lehet az amcsi tv-ben), és szegény Carmen Electra is megint kapott egy párperces, menetrend szerinti csöcsös-segges megjelenést (nem győzöm hangsúlyozni, hogy simán elbírna egy normális szereppel is).

Az a fura egyébként, hogy ez a páros követte el forgatókönyvileg a Spy Hardot és a Scary Movie 1-2-t is, amik még teljesen vállalható paródiák voltak. Na mindegy, ez nem az, szóval az 1/10-es pontszám nem lesz meglepő gondolom. Minek is kínzom magam ilyen szarokkal?

3

Beverly Hills Chihuahua (2008)

Gazdátlanul Mexikóban

Mindenekelőtt három dolgot kell tisztázni:

1. Kedvelem a kutyákat (boxerek FTW), de a direkt, avagy szándékosan kutyás filmeket ki nem állhatom. Az a film a direkt kutyás, ahol a kutya nem egyenrangú társként, hanem nagyjából csak nézőcsalogatóként szerepel, mert arra úgyis harapnak a gyerekek.

2. Az utóbbi pár évben terjedő csivavadivat szerintem undorító és szánalmas. Nem, nem azoknak szólok be, akik csivavát tartanak, hanem azoknak, akik azért tartják, mert trendi és tök jól megy a táskához és amúgy is jól lehet mutogatni az ismerősöknek. Igen, azokról van szó, akik gügyögnek a kutyájuknak – na őket a saját lábukkal verném agyon (vö. Jamie Lee Curtis karaktere a tárgyalt filmben – szánalom a köbön).

3. Utálom az olyan filmeket, ahol állatok beszélnek, akár egymás közt, akár emberek számára érthetően. Ezalól a szabály alól maximum a rajzfilmek képezhetnek kivételt.

Ennek ellenére mégsem fogom meggyalázni ezt a valamit (pedig tudnám, de nagyon), mert tisztában vagyok vele, hogy nem nekem készült. Persze attól, hogy nem én vagyok a célcsoport, a film még ugyanúgy szar marad, de egy ilyet oltani olyan, mint egy leragasztott szemüveges kövér kisfiútól elvenni a csattogós lepkét: nagyon könnyű, de egy bizonyos életkor és értelmi képesség fölött már nem okoz örömet. A célcsoport, vagyis a gyerekek és a nullaagyú csivavabuzik pedig tudom, hogy imádni fogják, miért is ne tennék? Van benne sok beszélő állat meg egy könnyen felfogható sztoriféleség, és a végére még egy kis tanulságot is sikerült beleerőszakolni, miszerint az állat nem játék.

Kár, hogy ez már nem fog eljutni a megfelelő fejekbe, mert a kitölthető légüres teret addigra elfoglalják Chloe és Delgado „fergeteges kalandjai”. Annyit még hozzátennék, hogy a 94 milliós amerikai bevétel nagyjából előrevetíti a második részt, amiben majd biztosan a „kedvenc kutyusaink kis porontyai” kerülnek veszélybe, és lesz majd embergyerek is, vagy rögtön kettő, ha már az első részből kimaradt. A nagy adag fikafelhő feloszlása ellenére a pontszám azért természetesen 1/10, és még mielőtt az utolsó írásjelet legépelném, ezúton kiosztok Edward James Olmosnak egy virtuális eztmégishogyképzeltedet. A fosatóhangját ilyesmire pazarolni… Na mindegy, az asszonynak biztos új konyha kellett.

The Hottie & the Nottie (2008)

A dögös és a dög

Sokáig vacilláltam, hogy megnézzem-e ezt a filmet vagy sem, mert azt azért lehetett tudni, hogy nem csak az előítéletek miatt néz ki rossznak. De mivel senki más nem vállalta a kihívást és nyilatkoztatta ki az igazságot a filmmel kapcsolatban, kénytelen voltam én magamra venni a terhet, mások egészségének, családi és lelki nyugalmának megóvása érdekében. És akkor most lebbenjen fel a fátyol a nemtudás jótékony ködébe burkolózott tudatokról (képzavar off): igen, a film valóban rossz, ám ennél sokkal nagyobb problémák is vannak vele. A gondok abból erednek, hogy ez a trutyi megpróbál valami többnek látszani, és megteszi a legrosszabbat, amit egy értéktelen film tehet: megpróbál valamiféle tanulságot közvetíteni. De ilyen hamisan azt nem lehet.

A történet szerint adott egy lúzer, akit mindig elhagynak a női. Aztán rájön, hogy azért nem volt képes soha normális kapcsolatra, mert még mindig a gyerekkori szerelme, Cristabel után vágyakozik. Egy fondorlatos akció (not!) során sikerül is újra összeismerkednie vele, és többé-kevésbe egyenes út is vezethetne a bugyiba, hiszen a lánynak sem közömbös a fiú, de itt jön minden baszós vígjáték örök nemezise: a BONYODALOM! Cristabel ugyanis úgy döntött, hogy amíg a barátnője nem talál valakit, addig ő sem fog randizgatni… A három pont utáni történéseket gondolom mindenki kitalálja, főhősünk megpróbál szerezni valakit a barátnőnek, de aztán a film végére rájön, hogy mégis inkább ő viszi el, Cristabel meg mehet a levesbe. Persze joggal kérdezhetné bárki, hogy ezzel a sztorival mi a gondom, hiszen igaz, hogy egy olcsó Makrancos hölgy nyúlás, de számtalanszor láttunk már hasonlót. És valóban. A gond nem is ezzel van. Az illetékes elvtársak egy helyen szúrták el nagyon – azt leszámítva, hogy Paris Hilton a főszereplő – a címbeli nottie-val. Ugyanis itt nem az a helyzet, hogy a lány nem olyan szép vagy vonzó, mint Paris (bruhahahahahaha), hanem egyszerűen gusztustalan, undorító, hányingerkeltő.

The Hottie & the Nottie

Az üzenet nyilván az lett volna, hogy a belső szépség a fontos, de azért szerintem nem nagy kérés, hogy az alapvető emberi minimumot mindenki érje el. Őszintén: ki a faszt érdekel valakinek a személyisége, ha a fogai sárgák és rohadnak, a haja korpás és zsíros, az arcán gennyes kelések vannak és rohad a lábkörme? És nekünk, nézőknek ezzel az orknak is csak erős túlzással nevezhető lénnyel kellene szimpatizálnunk. Sajnálnunk kellene, mert még soha senki nem csókolta meg. Nahát! Az hogy lehet? Egy ilyen történet akkor működhet, ha a két főszereplő olyan, mint mondjuk a Vonzások és állatságok című filmben. Ott ugye adott Uma Thurman, mint a szép, de nem túl okos nő, és Janeane Garofalo, mint az okos, jópofa, de kevésbé szép. És itt a lényeg, hogy JG legalább nem undorító, egyszerűen csak átlagos külsejű, mint a legtöbben. Így már rögtön hihetőbb a helyzet, nem? Persze lehet, hogy csak nálam verte ki a biztosítékot ez a baromság, de amikor ilyen szinten hülyének néznek, azt már nem tudom elviselni. Azt pedig csak mellékesen mondom, hogy még ez a része is el lett cseszve, hiszen a srácot tulajdonképpen nem csúnyaként kezdi el érdekelni. De mindegy.

Egyel kevésbé zavaró, de azért érthetetlen számomra, hogy ki a fene castingolta Paris Hiltont a jó csaj szerepére? Persze tudom a választ, saját maga, lévén executive producerként is ott virít a neve. Lehet, hogy az egész arra ment ki, hogy csináljon egy filmet, amiben eladhatja magát szépnek? Talán pont ez az oka, hogy alig szerepel közös kockákon a már maszk nélküli excsúnyával? Tessék, megfejtettem a filmet. Oké, a szépség valahol ízlés kérdése is, de szerintem a csúnya szerepét játszó Christine Lakinnal pl. nem is lehetne egy skálára tenni, annyival több van abban a lányban minden szempontból. Viszont ami a lényeg, hogy Paris egyszerűen nevetséges, amikor színészkedésre kerül a sor. Csak néz bambán a suta szemeivel, az arcára pedig kiül az a már-már túlvilági üresség, ami nézőként elborzaszt, férfiként pedig egyenesen taszít. Persze ez lehet, hogy nem is színészkedés, hiszen mindegyik róla készült képen ugyanez a butaság látszik az arcán. De hangsúlyozom, nem ettől lesz szar a film, még ez a legkevesebb.

Bár még tudnám folytatni, nem húzom tovább, mert minek. Ha az alapkoncepciót nem basszák így el, és a rusnya büdös nottie helyett csak simán egy nem szép lány szerepel, simán lehetett volna egy átlagos, egyszer nézhető film belőle, de így, ebben a formában ez a szörnyűség bizony megkapja a maga kis 1/10-ét. Ide kattintva pedig egy kép a csúnya állapotról, a fentebbieket alátámasztandó. Nem akarok ám felelős lenni senki rosszullétéért, azért látható csak kattintás után.

3

Meet the Spartans (2008)

Spárta 3. – Spárta a köbön

A filmet készítő bagázsnak már az előző produkcióját sem értékeltem túl sokra (bár innen nézve akkor még nagyon engedékeny voltam), de mostanra sajnos még lejjebb csúsztak. Mondanám, hogy a béka segge alá, de félek, ezzel is csak ötletet adnék egy újabb anális-fekális vonalon mozgó poénhoz. Félreértés ne essék, tudok én nevetni az ilyen poénokon is (sőt), feltéve, hogy léteznek egyáltalán. De ebben a mozgókép-anyagban sajnos nincsenek poénok, így a szaros-gennyes rész csak gusztustalanság marad, nem humorforrás.

Márpedig egy paródia esetében nem ártana, ha lenne min nevetni, mert anélkül elég gáz az egész. És hát pont ez a baj a Meet the Spartans-szal: hogy gáz. Miközben néztem, én éreztem cikinek, hogy ilyesmi egyáltalán elkészülhetett. Nem tudom, hogy tudatosan csinálták ilyen szarra, és megpróbálják ránk sózni, vagy ezek az „írók” tényleg azt hitték, hogy vicces, amit letettek az asztalra. Bár tulajdonképpen mindegy is, mert az egyik esetben a túl vastag bőr és a minden áron zsidóság, a másikban pedig az önkritika hiánya miatt legyenek átkozottak.

Persze értem én, hogy ez most a trendi, de ne a „your mama…” harc vagy egy idétlen táncikálás-verseny legyen már az etalon, aminek minden paródiában vagy viccesfilmben szerepelnie kell. Vagy ha már ott van, akkor legyen vicces, á la Robot Chicken. Nem is húzom tovább, már így is jóval több ez a három bekezdés, mint amit érdemel ez a förmedvény. 1/10-et kap, mert nem akarok nullázni, és mert Carmen Electra azért még így megsemnézemhányévesen is igen jó formában van. Kár, hogy az ámerikásoknál csak ilyen hülye paródiákban szerepelhet, pedig ha jó filmet kap, azért róla is kiderül, hogy nem csak a melleit mutogatni jó, hanem egy kicsit tud szinészkedni is. Én meg most megnézem a Nagy durranást, mert az legalább a 342. alkalommal is vicces.

1

Rap, revü, Rómeó (2004)

Figyelem! A Rap, Revü, Rómeó című magyar film egy rakás szar. Értékelhetetlen vacak fos, sőt trágya. Köszönöm a lehetőséget.

5

How High (2001)

Fűre tépni szabad

Persze tudom, én vagyok a barom, amiért egyáltalán felmerül a gondolat bennem, hogy ilyen szarokat nézzek. Mondjuk, hogy időnként megpróbálom bebizonyítani magamnak, hogy a prekoncepcióim nem mindig állják meg a helyüket. Például itt van az, hogy utálom a feka filmeket, mert kurvára nem szólnak semmiről, csak a rakétázásról meg a baszásról, és úgy általában valami laza és menő dolognak próbálják eladni a füstölést (ja igen, az ilyen tipusú füves filmeket is utálom). Ráadásul még a poénok is szarok. A How High esetében is pont ez történt. Methodman és Redman a legjobb bizonyítékai annak, hogy igenis van létjogosultsága a klisénigger szónak. Nagy nehezen végigszenvedtem, mert biztos akartam lenni, hogy nem történik semmi olyan, ami felpontozná a filmet (a végén meghal minden szereplő, mondjuk), de sajnos nem történt, így ez kőkemény 1/10 marad. Ha látjátok valahol, köpjétek le helyettem is.

Exit Wounds (2001)

Sebhelyek

Ez a film annyira szar, hogy még írni sem lehet róla rendesen. Pofátlanul összelopkodott közhelyparádé, borzalmas szinészi alakításokkal, és egyszerűen fájt nézni..

Az egy dolog, hogy ellövik benne az összes klisét, úgymint kezelhetetlen zsaru új körzetbe kerül, nem tudja, hogy főnök és beszól neki, kocsi mellett csikkhalom, korrupt zsaruk, új fiú beavatása verekedéssel, nagypofájú feka, stb., de mindezek még elnézhetőek lennének, ha jó lenne az akció. Sajnos nem az, egyszerűen gagyi, sokkal gagyibb, mint bármelyik random karatéjos filmben, pedig itt valószínűleg jóval több zsét pakoltak alá. Szégyen, hogy ilyen film készülhet vagy készülhetett egyáltalán.

Szóval mindenki kerülje el jó messzire. De tényleg. Mondanám, hogy legalább ott van Jill Hennessy, de azért ez édeskevés. Úgyhogy csak azért nem 0/10, mert sajnos léteznek még ennél is rosszabb filmek.

Mr. Deeds (2002)

A kismenő

Alapvetően nincs semmi bajom Adam Sandlerrel, nem utálom, sőt, még szórakozni is tudok a filmjein néhanapján. Sajnos ez nem olyan nap. A Kismenő semmi olyat nem tud felmutatni, amivel akár egy kicsit is megnyerne magának. Nincs szimpatikus szereplő, mert a Sandler alakította Mr. Deeds egy idióta. Az „együgyű de jószívű” klisére alapozták a filmet, mint Sandler majdnem összes többi filmjét és karakterét is, de itt valami nagyon félresiklott, ugyanis inkább irritál, mint szimpátiát ébreszt. De komolyan, milyen beteg ember szórakozik azzal, hogy egy piszkavasat döfet az elhalt, megfeketedett lábába? Normális az ilyen? Winona Ryder meg még rosszabb, tényleg elfelejthetnék már a forgatókönyvírók ezt az „átveri a faszit, de az mégis megbocsát neki a végén” baromságot. A két nagyobb nevű mellékszereplő, Steve Buscemi és John Turturro pedig az egészben a legrosszabbak voltak, a buzi lábfetisiszta inashoz hasonló karakterektől egyszerűen kiver a víz.

Pozitívumként egyedül Peter Gallaghert és a szemöldökét lehetne kiemelne, ők mindketten jól játszottak, de ez még édeskevés ahhoz, hogy 1/10-nél jobbat kapjon.

Because I Said So (2007)

Férjhez mész – Mert azt mondtam

Elmondom. hogy miért nem jönnek be a férfiaknak az ilyen romantikusnak szánt idiótaságok: egyrészt a sok nyál miatt, amit valamiért mindig bele KELL szuszakolni, másrészt pedig azért, mert az esetek nagy részében nem sikerül összehozni egy épkézláb női karaktert, akinél azt érezzük, hogy „ez már igen, érte én is hajlandó lennék sok mindenre”. Na hát ez az oka. A továbbiakban egy spoileres történet-összefoglaló anyázás következik, hogy másnak már ne kelljen végignézni ezt a szarmedvényt.

Mert itt van ez a Milly-lány (Mandy Moore), példának okáért. Látszólag szép, meg aranyos és kedves, és még főzni is rohadt jól tud, ráadásul eléggé szerencsétlenke, meg hülyén vihog, ha izgatott lesz. Szóval alapvetően jó fejnek tűnik. Oké, van egy abszolút domináns köcsög anyja (Diane Keaton), aki még mindig irányítja, meg felad egy hírdetést, hogy pasit keres a lányának, meg ilyenek. Részemről kb. itt szakadt el a cérna, azt hiszem ha ilyen anyám lenne, már rég

a., kinyírtam volna
b., kinyírtam volna magamat.

Szóval, seggfej-anyu össze is hoz (persze alapos casting után, balfaszok és pedigre nélküliek kizárva) nevezett lánynak egy randit a gazdag és nagyon üzletember Jason-nel (Tom Everett Scott – rajta van az örökös rulez-listán), aki gazdag és nagyon üzletember, és majd a fináléban ő lesz a hoppon maradó, pedig csak annyit tett, hogy jogosan megorrolt egy antik családi gyertyatartó eltörése miatt, na meg óvatosan célzott rá, hogy Milly-lány talán használhatna pár szinonimát is, nem csak ugyanazt az egy szót.

De a bonyodalom ugyebár nem várat magára, ezért Johnny, aki pont ott zongorál, ahol anyu castingol, úgy dönt, ő is megnézi már magának ezt a lányt, és egy hamarost bekövetkező összefutás után vesz is neki fagyit, aztán meg már hipp és hopp, ágyban is vannak. Johnny amúgy szimpatikus fiú, ellenben van neki egy hiperaktív-szerű fia, aki épp csak össze nem szarja a konyhaszekrényt, de azért tök aranyos meg minden (így szeretnék eladni, persze. Nem vagyok híve a gyermekbántalmazásnak, de akkor is, egy kaloda kijárna a kis nyomingernek).

Persze a lényeg még csak most jön, hiszen Milly-lány közben Jason ágyikóját is teszteli, amitől aztán végképp magam alá hánytam… Félredug, és még szimpi is legyen? Hát anyátok. Tudom, most jön a szokásos női duma, hogy ha a férfiaknak lehet, akkor a nőknek is, de nem. A férfiaknak sem lehet. Ha mással akarsz, előtte fejezd be az előzővel, pont.

Ez persze nem maradhat titokban, Johnny rá is jön, és persze jogosan ki is bukik rajta. Milly-lány is rájön, hogy üzletembert köcsög-mama hathatós közbenjárásának köszönhetően sodorta elé az elésodró, amitől jól fel is háborodik, és elküldi szerencsétlen faszit melegebb égtájakra. Naná, mással kúrsz, de ő a geci. Hát majd nem. Közben anyu rábeszéli Johnny-t, hogy ugyan már nézze el a megcsalást, és a film itt borítja harmadszor is a vödör szart a fejünkre, hiszen Johnny megbocsát. Balek vagy, apa, igazi balek, és most vesztetted el a szimpátia-szavazatomat.

Azt meg már csak utólag teszem hozzá, hogy frigid-anyu egy éjszaka alatt igazi kefélőgéppé változik, és a végén még a saját esküvőjéről is lemarad, mert épp a vőlegénye rúdját polírozza valahol.

Komolyan nem értem. Itt van ez a sok jó színész (még az Arrested Developmentes Buster is tiszteletét teszi), és akkor alájuk tolnak egy ilyen rakás gané forgatókönyvet. Egyedül Tom Everett Scott karaktere az, akivel valamennyire együtt lehet érezni. És persze pont ő szívja meg.

A lényeg, hogy soha többet ilyet, és 1/10.

American Ninja (1985)

Amerikai nindzsa

Akcióklasszikus vagy fostalicska? A kép alatt kiderül.

American Ninja

Sajnos inkább az utóbbi. Mindig rokonszenveztem a b (c, d, zs) kategóriás akciószarokkal, gyerekkoromban a Frank Zagarino-összestől a Matthias Hues-kollekcióig mindent megnéztem, így erről a műremekről is kellemes emlékeim voltak, de sajnos ismét bebizonyosodott, hogy az idő megszépíti a dolgokat. Vannak olyan filmek, amik kiállják az idő próbáját, vannak olyanok, amiket a nosztalgia-hatás fel tud javítani, de ehhez Dudikoff sajnos nagyon kevés.

Igazából a film annál a jelenetnél hasalt el, amikor Joe a legelején elővette a kését, majd valami iszonyú szúrós szemmel nézett rá. Egy ilyen jelenet baromi jó lehetne valami önironikus filmben, ami semmilyen szinten nem veszi magát komolyan, de ez persze nem az a film. Itt ugyanis láthatóan komolyan gondolnak minden egyes ránk szabadított képkocka-borzalmat. Azt pedig sosem fogom megérteni, hogy a 90-es évek előtt készült akciófilmek többségében miért volt kötelező a női főszereplőknek ennyire tehetségtelennek lenniük.

Írnék még róla, hogy mi mindenhez képest béna, és mennyire gyenge a színészi alakítás (lehet ezt így hívni egyáltalán?) és a történet, de nem éri meg a betűt, már így is többet kapott, mint illene. Ez a film szigorúan 1/10, és mivel a kellemes emlékekhez már nem tudok visszatérni, inkább felejtsem el örökre.