The Hottie & the Nottie (2008)

A dögös és a dög

Sokáig vacilláltam, hogy megnézzem-e ezt a filmet vagy sem, mert azt azért lehetett tudni, hogy nem csak az előítéletek miatt néz ki rossznak. De mivel senki más nem vállalta a kihívást és nyilatkoztatta ki az igazságot a filmmel kapcsolatban, kénytelen voltam én magamra venni a terhet, mások egészségének, családi és lelki nyugalmának megóvása érdekében. És akkor most lebbenjen fel a fátyol a nemtudás jótékony ködébe burkolózott tudatokról (képzavar off): igen, a film valóban rossz, ám ennél sokkal nagyobb problémák is vannak vele. A gondok abból erednek, hogy ez a trutyi megpróbál valami többnek látszani, és megteszi a legrosszabbat, amit egy értéktelen film tehet: megpróbál valamiféle tanulságot közvetíteni. De ilyen hamisan azt nem lehet.

A történet szerint adott egy lúzer, akit mindig elhagynak a női. Aztán rájön, hogy azért nem volt képes soha normális kapcsolatra, mert még mindig a gyerekkori szerelme, Cristabel után vágyakozik. Egy fondorlatos akció (not!) során sikerül is újra összeismerkednie vele, és többé-kevésbe egyenes út is vezethetne a bugyiba, hiszen a lánynak sem közömbös a fiú, de itt jön minden baszós vígjáték örök nemezise: a BONYODALOM! Cristabel ugyanis úgy döntött, hogy amíg a barátnője nem talál valakit, addig ő sem fog randizgatni… A három pont utáni történéseket gondolom mindenki kitalálja, főhősünk megpróbál szerezni valakit a barátnőnek, de aztán a film végére rájön, hogy mégis inkább ő viszi el, Cristabel meg mehet a levesbe. Persze joggal kérdezhetné bárki, hogy ezzel a sztorival mi a gondom, hiszen igaz, hogy egy olcsó Makrancos hölgy nyúlás, de számtalanszor láttunk már hasonlót. És valóban. A gond nem is ezzel van. Az illetékes elvtársak egy helyen szúrták el nagyon – azt leszámítva, hogy Paris Hilton a főszereplő – a címbeli nottie-val. Ugyanis itt nem az a helyzet, hogy a lány nem olyan szép vagy vonzó, mint Paris (bruhahahahahaha), hanem egyszerűen gusztustalan, undorító, hányingerkeltő.

The Hottie & the Nottie

Az üzenet nyilván az lett volna, hogy a belső szépség a fontos, de azért szerintem nem nagy kérés, hogy az alapvető emberi minimumot mindenki érje el. Őszintén: ki a faszt érdekel valakinek a személyisége, ha a fogai sárgák és rohadnak, a haja korpás és zsíros, az arcán gennyes kelések vannak és rohad a lábkörme? És nekünk, nézőknek ezzel az orknak is csak erős túlzással nevezhető lénnyel kellene szimpatizálnunk. Sajnálnunk kellene, mert még soha senki nem csókolta meg. Nahát! Az hogy lehet? Egy ilyen történet akkor működhet, ha a két főszereplő olyan, mint mondjuk a Vonzások és állatságok című filmben. Ott ugye adott Uma Thurman, mint a szép, de nem túl okos nő, és Janeane Garofalo, mint az okos, jópofa, de kevésbé szép. És itt a lényeg, hogy JG legalább nem undorító, egyszerűen csak átlagos külsejű, mint a legtöbben. Így már rögtön hihetőbb a helyzet, nem? Persze lehet, hogy csak nálam verte ki a biztosítékot ez a baromság, de amikor ilyen szinten hülyének néznek, azt már nem tudom elviselni. Azt pedig csak mellékesen mondom, hogy még ez a része is el lett cseszve, hiszen a srácot tulajdonképpen nem csúnyaként kezdi el érdekelni. De mindegy.

Egyel kevésbé zavaró, de azért érthetetlen számomra, hogy ki a fene castingolta Paris Hiltont a jó csaj szerepére? Persze tudom a választ, saját maga, lévén executive producerként is ott virít a neve. Lehet, hogy az egész arra ment ki, hogy csináljon egy filmet, amiben eladhatja magát szépnek? Talán pont ez az oka, hogy alig szerepel közös kockákon a már maszk nélküli excsúnyával? Tessék, megfejtettem a filmet. Oké, a szépség valahol ízlés kérdése is, de szerintem a csúnya szerepét játszó Christine Lakinnal pl. nem is lehetne egy skálára tenni, annyival több van abban a lányban minden szempontból. Viszont ami a lényeg, hogy Paris egyszerűen nevetséges, amikor színészkedésre kerül a sor. Csak néz bambán a suta szemeivel, az arcára pedig kiül az a már-már túlvilági üresség, ami nézőként elborzaszt, férfiként pedig egyenesen taszít. Persze ez lehet, hogy nem is színészkedés, hiszen mindegyik róla készült képen ugyanez a butaság látszik az arcán. De hangsúlyozom, nem ettől lesz szar a film, még ez a legkevesebb.

Bár még tudnám folytatni, nem húzom tovább, mert minek. Ha az alapkoncepciót nem basszák így el, és a rusnya büdös nottie helyett csak simán egy nem szép lány szerepel, simán lehetett volna egy átlagos, egyszer nézhető film belőle, de így, ebben a formában ez a szörnyűség bizony megkapja a maga kis 1/10-ét. Ide kattintva pedig egy kép a csúnya állapotról, a fentebbieket alátámasztandó. Nem akarok ám felelős lenni senki rosszullétéért, azért látható csak kattintás után.

briangatwood | August 18th, 2008 at 3:36 pm
Általános: kritika | Konkrét: , , ,

blabla