Még drágább az életed!
John McClane-nek nincs szerencséje a karácsonyokkal. Tavaly ott volt a Nakatomi-torony, most meg ez… Egy csapat terrorista ki akarja szabadítani a kiadatás előtt álló Esperanza tábornokot, és ehhez pont azt a repteret szemelték ki, ahol kedvenc rendőrünk becses nejét szállító gép is landolna. Persze ehhez McClane-nek is van hozzáfűznivalója, a terroristák pedig csak hullanak és hullanak…
– You’re the wrong guy at the wrong place at the wrong time.
– Story of my life.
Általános nézet, hogy a folytatások mindig sokkal gyengébbek, de ebben az esetben ez nincs így, szerintem. A Die Harder majdnem hozza (a miértről lentebb) ugyanazt a szintet, mint az elődje. Nincs üresjárat, nincs faszlengetés, csak akció és akció, meg néhány jól elhelyezett beszólás, ahogy azt kell.
Oh man, I can’t fucking believe this. Another basement, another elevator. How can the same thing happen to the same guy twice?
McClane még mindig végtelenül cool, William Sadler pedig egy pillanatra sem lesz nevetséges attól, hogy rezzenéstelen arccal, fegyelmezetten katonáskodik, és ezt azért nem sok színész mondhatja el magáról. Az összképet egyedül a két Lorenzo (Dennis Frantz és Robert Costanzo) rontja le valamelyest, de még így is egy kövér 8/10, vastagon aláhúzva, és megbillogozva a a kőkemény szórakozás cimkével.
Drágán add az életed
Nyakunkon a 4. rész, ideje volt hát újranéznem ezt az akcióklasszikust (és persze a két folytatását), ami gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt, és bár évente egyszer biztos előveszem, azóta sem fakult semmit sem a fénye. A legnagyobb kedvencekről mindig nehéz írni, de azért megpróbálom, bár kicsit hihetetlen, hogy lehet olyan, aki nem látta legalább egyszer ezt a mesterremeket.
John McClane, a New York-i zsaru Los Angelesbe repül a feleségéhez, hogy együtt ünnepeljék a karácsonyt, és megpróbáljanak kibékülni. A nej a Nakatomi vállalat egyik fejes-féléje, a cég pedig éppen karácsonyi bulit tart, ide érkezik meg John is az érte küldött limóval. Meg persze egy rakás zsoldos, Hans Gruberrel az élükön, és mondanom sem kell, hogy nem a sütemény miatt jönnek. De egy dolgot pedig érdemes tudni John McClane-ről: drágán adja az életét…
A kissé tévéújság-szerű bevezetés után lássuk, hogy miért is olyan kurva jó ez a film. Először is, a szereplők. Alan Rickman, mint Hans Gruber egyszerűen fenomenális, a hangsúlyok, mimika, gesztusok, minden a helyén van. Ennek az embernek jól áll a gonoszkodás. A lényeg persze itt is a főszereplőn van, és bár más filmekben is szeretem, az tény, hogy Bruce erre a szerepre született, egyszerűen cool a véres atlétában. Nehéz elhinni, hogy előtte Schwarzit, Burt Reynolds-ot, de még Richard Gere-t is megkínálták McClane szerepével… Szóval annak ellenére, hogy két Shyamalan-filmben is szerepelt, ezt az embert egyszerűen respektálni kell, amiért olyan kőkemény kultokat tett fel a polcokra, mint a Die Hardok vagy az Utolsó cserkész. Félisten és ennyi.
Másodszor pedig az akciók miatt is kurva jó ez a film. Nem azt mondom, hogy nem látszik meg rajta az eltelt 19 év, de az, hogy ezek a jelenetek még ennyi idő elteltével sem unalmasak (sokadszorra nézve sem), azért jelent valamit. Az üvegszilánkok, a berobbanó akna, a székhez kötözött monitor, a mikulásnak beöltöztetett hulla (rajta a mára szállóigévé vált mondattal) mind-mind olyan jelenetek, amiket sosem felejtek el, és biztos vagyok benne, a következő húsz év elteltével is pont ugyanazt a hatást fogják kiváltani, mint most.
És ez a harmadik, amiért kurva jó ez a film. Mert hatást vált ki. Mert ha megnézem, úgy érzem, fel kell vennem egy fehér trikót (lehetőleg véreset), és azonnal szétcsapni pár rosszfiút. Újra McClane akarok lenni, mint 10 évesen a játszótéren. Mert ennek a filmnek még van lelke, nem csak mérnöki pontossággal kiszámított és összerakott látványvilága. És mert yippee-ki-yay, motherfucker!
A kismenő
Alapvetően nincs semmi bajom Adam Sandlerrel, nem utálom, sőt, még szórakozni is tudok a filmjein néhanapján. Sajnos ez nem olyan nap. A Kismenő semmi olyat nem tud felmutatni, amivel akár egy kicsit is megnyerne magának. Nincs szimpatikus szereplő, mert a Sandler alakította Mr. Deeds egy idióta. Az „együgyű de jószívű” klisére alapozták a filmet, mint Sandler majdnem összes többi filmjét és karakterét is, de itt valami nagyon félresiklott, ugyanis inkább irritál, mint szimpátiát ébreszt. De komolyan, milyen beteg ember szórakozik azzal, hogy egy piszkavasat döfet az elhalt, megfeketedett lábába? Normális az ilyen? Winona Ryder meg még rosszabb, tényleg elfelejthetnék már a forgatókönyvírók ezt az „átveri a faszit, de az mégis megbocsát neki a végén” baromságot. A két nagyobb nevű mellékszereplő, Steve Buscemi és John Turturro pedig az egészben a legrosszabbak voltak, a buzi lábfetisiszta inashoz hasonló karakterektől egyszerűen kiver a víz.
Pozitívumként egyedül Peter Gallaghert és a szemöldökét lehetne kiemelne, ők mindketten jól játszottak, de ez még édeskevés ahhoz, hogy 1/10-nél jobbat kapjon.
A szellemlovas
Bevallom, kedvelem a képregények alapján készült filmeket, és igazából egyáltalán nem zavar, ha a filmnek valójában köze sincs a képregényhez – amennyiben jó a film. A Ghost Rider esetében, ha ismerném az eredeti comicot, valószínűleg zavarna, hiszen a film szar lett.
Nem is az a gond, hogy a történet egyszerű, mint a faék, és tele van az ezerszer látott sablonokkal, hanem az, hogy nincs benne coolság. A fő karakter elég lagymatag, egyáltalán nem jön át, hogy miért pont ő kell Mephisto-nak (Peter Fonda sok év után újra a vásznon, biztos ő is eladta a lelkét az ördögnek egy filmszerepért). Tök átlagos senki, aki a motoros ugrásai előtt önsegítő kazettákról ismert sorokat mormol magának, hogy egyáltalán ki merjen menni. És egy ilyenből lesz a Pokol fejvadásza? Aha.
A történet amúgy annyi, hogy Johnny Blaze alkut köt a Sátánnal, a lelke cserébe az apja életéért. De mivel az ördögről van szó, sejthetjük, hogy majd trükközni fog, és ez be is következik. Aztán eltelik jópár év, amikor is jön behajtani a számlát, amitől Johnny-nak csak úgy ég az arca… A szerelmi szál ugyancsak nevetséges, ráadásul Eva Mendes sokszor pont olyan, mint egy csúnya transzvesztita, sosem fogom megérteni, hogy miért hiszik szépnek vagy vonzónak.
– Who are you?
– The question is, who are you.
Igen, ilyenek vannak a filmben, pengeéles dialógusok, amit csak ritkán hallhatunk… Könyörgöm, valaki frissítse már azt a panel-listát, amit a forgatókönyvírók használnak! Már nagyon unjuk ezeket a sorokat, tessék újakat kitalálni, amit majd a következő 50 év összes filmjében hallhatunk.
Sokan dicsérték a CGI-t, merthogy az legalább jó, amikor Johnny átváltozik a Lovassá. Szerintem nem jó, arról az égő koponyáról valamiért mindig egy korpásodás elleni sampon reklámja ugrott be… A démonok viszont tényleg elég jól meg lettek csinálva, és a lángoló motor is ütősre sikerült azért.
Alapvetően semmi bajom Nicolas Cage-dzsel, de itt kifejezetten nevetséges volt a hülye gesztusaival és a hajbeültetésével együtt. És az milyen, hogy a Sam Eliott által játszott előző lovas sokkal-sokkal coolabb, mint Johnny Blaze?
Végül is végignéztem, de a végső megitélést azért lerontja, hogy elaludtam rajta, ráadásul pont a sokat dicsért első átváltozós jeleneten… Legyen 3/10, de csak a lovon vágtató, kalapot viselő lángoló koponya miatt. A western-érzés még ilyen kis dózisban is odacsap.
Férjhez mész – Mert azt mondtam
Elmondom. hogy miért nem jönnek be a férfiaknak az ilyen romantikusnak szánt idiótaságok: egyrészt a sok nyál miatt, amit valamiért mindig bele KELL szuszakolni, másrészt pedig azért, mert az esetek nagy részében nem sikerül összehozni egy épkézláb női karaktert, akinél azt érezzük, hogy „ez már igen, érte én is hajlandó lennék sok mindenre”. Na hát ez az oka. A továbbiakban egy spoileres történet-összefoglaló anyázás következik, hogy másnak már ne kelljen végignézni ezt a szarmedvényt.
Mert itt van ez a Milly-lány (Mandy Moore), példának okáért. Látszólag szép, meg aranyos és kedves, és még főzni is rohadt jól tud, ráadásul eléggé szerencsétlenke, meg hülyén vihog, ha izgatott lesz. Szóval alapvetően jó fejnek tűnik. Oké, van egy abszolút domináns köcsög anyja (Diane Keaton), aki még mindig irányítja, meg felad egy hírdetést, hogy pasit keres a lányának, meg ilyenek. Részemről kb. itt szakadt el a cérna, azt hiszem ha ilyen anyám lenne, már rég
a., kinyírtam volna
b., kinyírtam volna magamat.
Szóval, seggfej-anyu össze is hoz (persze alapos casting után, balfaszok és pedigre nélküliek kizárva) nevezett lánynak egy randit a gazdag és nagyon üzletember Jason-nel (Tom Everett Scott – rajta van az örökös rulez-listán), aki gazdag és nagyon üzletember, és majd a fináléban ő lesz a hoppon maradó, pedig csak annyit tett, hogy jogosan megorrolt egy antik családi gyertyatartó eltörése miatt, na meg óvatosan célzott rá, hogy Milly-lány talán használhatna pár szinonimát is, nem csak ugyanazt az egy szót.
De a bonyodalom ugyebár nem várat magára, ezért Johnny, aki pont ott zongorál, ahol anyu castingol, úgy dönt, ő is megnézi már magának ezt a lányt, és egy hamarost bekövetkező összefutás után vesz is neki fagyit, aztán meg már hipp és hopp, ágyban is vannak. Johnny amúgy szimpatikus fiú, ellenben van neki egy hiperaktív-szerű fia, aki épp csak össze nem szarja a konyhaszekrényt, de azért tök aranyos meg minden (így szeretnék eladni, persze. Nem vagyok híve a gyermekbántalmazásnak, de akkor is, egy kaloda kijárna a kis nyomingernek).
Persze a lényeg még csak most jön, hiszen Milly-lány közben Jason ágyikóját is teszteli, amitől aztán végképp magam alá hánytam… Félredug, és még szimpi is legyen? Hát anyátok. Tudom, most jön a szokásos női duma, hogy ha a férfiaknak lehet, akkor a nőknek is, de nem. A férfiaknak sem lehet. Ha mással akarsz, előtte fejezd be az előzővel, pont.
Ez persze nem maradhat titokban, Johnny rá is jön, és persze jogosan ki is bukik rajta. Milly-lány is rájön, hogy üzletembert köcsög-mama hathatós közbenjárásának köszönhetően sodorta elé az elésodró, amitől jól fel is háborodik, és elküldi szerencsétlen faszit melegebb égtájakra. Naná, mással kúrsz, de ő a geci. Hát majd nem. Közben anyu rábeszéli Johnny-t, hogy ugyan már nézze el a megcsalást, és a film itt borítja harmadszor is a vödör szart a fejünkre, hiszen Johnny megbocsát. Balek vagy, apa, igazi balek, és most vesztetted el a szimpátia-szavazatomat.
Azt meg már csak utólag teszem hozzá, hogy frigid-anyu egy éjszaka alatt igazi kefélőgéppé változik, és a végén még a saját esküvőjéről is lemarad, mert épp a vőlegénye rúdját polírozza valahol.
Komolyan nem értem. Itt van ez a sok jó színész (még az Arrested Developmentes Buster is tiszteletét teszi), és akkor alájuk tolnak egy ilyen rakás gané forgatókönyvet. Egyedül Tom Everett Scott karaktere az, akivel valamennyire együtt lehet érezni. És persze pont ő szívja meg.
A lényeg, hogy soha többet ilyet, és 1/10.
Kőkemény respect. Enjoy.
még több jóság »
Amerikai nindzsa
Akcióklasszikus vagy fostalicska? A kép alatt kiderül.
Sajnos inkább az utóbbi. Mindig rokonszenveztem a b (c, d, zs) kategóriás akciószarokkal, gyerekkoromban a Frank Zagarino-összestől a Matthias Hues-kollekcióig mindent megnéztem, így erről a műremekről is kellemes emlékeim voltak, de sajnos ismét bebizonyosodott, hogy az idő megszépíti a dolgokat. Vannak olyan filmek, amik kiállják az idő próbáját, vannak olyanok, amiket a nosztalgia-hatás fel tud javítani, de ehhez Dudikoff sajnos nagyon kevés.
Igazából a film annál a jelenetnél hasalt el, amikor Joe a legelején elővette a kését, majd valami iszonyú szúrós szemmel nézett rá. Egy ilyen jelenet baromi jó lehetne valami önironikus filmben, ami semmilyen szinten nem veszi magát komolyan, de ez persze nem az a film. Itt ugyanis láthatóan komolyan gondolnak minden egyes ránk szabadított képkocka-borzalmat. Azt pedig sosem fogom megérteni, hogy a 90-es évek előtt készült akciófilmek többségében miért volt kötelező a női főszereplőknek ennyire tehetségtelennek lenniük.
Írnék még róla, hogy mi mindenhez képest béna, és mennyire gyenge a színészi alakítás (lehet ezt így hívni egyáltalán?) és a történet, de nem éri meg a betűt, már így is többet kapott, mint illene. Ez a film szigorúan 1/10, és mivel a kellemes emlékekhez már nem tudok visszatérni, inkább felejtsem el örökre.
A tengerészgyalogos
John Triton (micsoda név), a tengerészgyalogos parancsot tagad, leszererelik. Asszonykával kirándulni megy, asszonykát túszul ejti Robert Patrick (figyelem, van terminátoros poén) és kompániája. Triton begurul, bedarálja őket. A végén ölelkezés, főcím. Na kb. ennyit érdemes tudni erről a filmről, mert amúgy unalmas, nem cool akciós, kiszámítható, nagyon iparosmunka jellegű, 3/10-es, de csakis Patrick és főleg Kelly Carlson miatt, akit a Nip/Tuck óta bárhol, bármikor.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bánya, ahol csúnya gonosz emberek ártatlan gyerekeket dolgoztattak nagyon rossz körülmények között, aztán meg még rájuk is robbantották azt. A gyerekekből meg zombi lett, és most ők is nagyon csúnya gonoszak, és embereket ölnek csákánnyal, és meg is eszik őket jól. Egy özvegy kétlányos anyának meg pont a környéken van egy kis háza, ami a férje után maradt…
Most már teljesen biztos, hogy ez az „annyira durva, hogy nem mutathatjuk be” csak egy rossz vicc. Ennél unalmasabb filmet rég láttam. Semmi ijesztő, semmi borzongató, és úgy egyáltalán semmi, remélem mindenki messziről elkerüli. 1/10 nyilván.
Aeon Flux
A történet szerint a XX. században egy fertőzés elpusztította az emberek 99%-át. A kórra egy Trevor Goodchild nevű tudós talált ellenszert. 400 évvel később a Föld megmaradt ötmillió lakója az utolsó városban, a fallal körülvett Bregnában él. A várost a Goodchild-dinasztia irányítja, ám ahogy az lenni szokott, vannak, akik ezt nem nézik jó szemmel. Egy lázadó csoport, a Monicanek a rezsim megdöntését tűzték ki céljukul. E szervezet legjobb ügynöke Aeon Flux, aki azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Goodchildot. A küldetés teljesítése közben azonban olyan titokra bukkan, ami mindenki életét megváltoztatja…
A film alapjául szolgáló rajzfilmsorozat még 1991-ben készült az MTV (Music Television, természetesen) megrendelésére. Abban az időben a rajzfilm korszakalkotónak számított, lévén már az első rész is egy hatalmas vérfürdővel indít, és ezen jó szokása később is megmarad. Az élőszereplős változatban ezt persze nélkülöznünk kell, hiszen a korhatár nagy úr. Persze azért van akció, csak nem patakvérrel.
Mit várhatsz a filmtől? Sablon sablon hátán, lehetetlen trükkök, banális történet, logikai buktatók, és egy abszolút kiszámítható végkifejlet… Ennek ellenére nekem nagyon tetszett, mert valahogy olyan… Nem tudom. Van benne valami megfoghatatlan, ami miatt megszerettem. Az is lehet, hogy csak Charlize Theron kosztümje, de bármi is, pont a helyén van ahhoz, hogy a nyilvánvaló hibák ellenére is begyere lett a film, olyan 7/10-es. De ha megnézed és nem tetszik, sajnálni fogod azt a másfél órát, úgyhogy jól gondold meg.
