The Twilight Saga: New Moon (2009)

Alkonyat – Újhold

Ennek az írásnak a bevezetőjére több ötletem is volt. Az első változatot azzal kezdtem volna, hogy ez az a film, amit az összes kritikus várt, hogy aztán jól lehúzhassák, mert azt úgy illik (titokban persze mindannyian imádják). A második verzióban csak én vártam, mert rajongó vagyok, de ugyanúgy le fogom húzni, mert nem akarom, hogy mindenki megtudja, a harmadikban pedig úgy gondoltam, leírom, hogy több ötletem is volt az írás elkezdésére. Na vajon melyiket választottam végül?

A fenti, teljesen értelmetlen sorok szükségességét két tény indokolta: az első, hogy a New Moon sajnos teljesen vérszegény (buta vámpíros vicc reloaded), más szóval unalmas lett, és mivel ez a tény jellemzi leginkább a filmet, biztosan rengetegen kezdték már ezzel a soraikat, én meg nem állok be közéjük. A második pedig, hogy a popcorn szerkesztősége a leírt karakterek után fizet, így aztán sosem árt kicsit duzzasztani az írásokat mindenféle remek körmondatokkal és amúgy oda nem illő, de valahogy mégis kapcsolható információhalmokkal.

Szóval Újhold. A film nem sokkal az Alkonyat után veszi fel a történet fonalát. Főszereplőink még mindig együtt vannak, de mindketten szenvednek. Edward azért, mert mostanra rájött, hogy ez a buta és minden önállóságától megfosztott, személyiség nélküli lány teljesen ráakaszkodott és marhára nem lesz egyszerű lerázni, Bella pedig azért, mert kezdi gyanítani, hogy a sunyi menyétképű, meszelt arcú vámpír valójában nem is a lányokat szereti – ugyan mi más oka lenne visszautasítani őt? Persze nem, de azért majdnem.

De ne ragadjunk le a sztorinál, láthatóan a készítők sem tették. A hatalmas tátongó réseket cselekmény helyett inkább Bella szenvedései vagy némi félmeztelen futás töltik ki, amit pedig mégis sikerült beerőszakolni, az leginkább butaság. Elhiszem, hogy nagyon hatásosnak szánták a jelenetet a végén a turistacsoporttal, de attól még semmi értelme. Komolyan, eltűnik 20-30 ember, és majd senki sem gyanakszik? Ráadásul nyilván nem az első eset volt…

Ha én írnám a moziplakátokra a figyelemfelkeltő szlogeneket, tutira valami ilyesmi lenne: „Most még több kigyúrt, borotvált férfi felsőtesttel!”, mert ez a másik jellemzője a filmnek (azzal csak nem lehet reklámozni, hogy „UNALMAS!”). De nem leszek képmutató, megértem, hogy férficsöcsökkel akarták becsalogatni a tinilányokat a mozikba. Nyilván én is ezt tenném, ha pénzem lenne benne, de nézői oldalról nekünk többieknek az nem annyira érdekes, ahogy a film játékidejének felében kisgatyás srácok szaladgálnak együtt az erdőben, esőben. Itt amúgy megjegyezném, hogy azért le a kalappal Taylor Lautner előtt, 17 évesen ilyen izmokat magára szedni elég durva (ha most gonosz lennék, még ideírnám, hogy majd megbánja, amikor pár év múlva a szerek miatt nem működik majd a szerszám).

Nem tudom mennyi volt a film költségvetése egyébként, de a nagy része láthatólag nem a CGI-re ment el. A vérfarkasok átváltozása – jópár van a filmben – és maguk a bundások is nevetségesek, kábé úgy néznek ki, mintha a legendás Kardfogból maradt volna pár fel nem használt modell. A harcok ugyancsak bénák, de emlékeim szerint ez már az előző részben is probléma volt. Viszont, hogy jó dolgokat is említsek, az előbb említetteket leszámítva a képi világ ismét jóra sikerült, a forgatási helyszínek pedig még mindig nagyon szépek.

Most jön az, hogy pár szó a színészgárdáról, de gondolom nagy meglepetések nem lesznek. A visszatérőkről elmondható, hogy szinte mindenki egy kicsit rosszabb, mint az első részben, az újak pedig nagyon jól hozzáidomultak ehhez a színvonalhoz. A film legjobb alakítása (nem jó, csak a sok semmilyenből a legjobb) egyébként ugyancsak Taylor Lautnernek köszönhető, Jacob Black karaktere már majdnem hihetőre sikerült. A skála másik oldalán az amúgy tényleg tehetséges Michael Sheen áll, akinek itt sikerült a szokásosnál is sablonosabb vámpírvezért összehozni. Két megemlítendő név még: Dakota Fanning, aki túl sokat nem szerepelt, viszont megkapja a legcoolabb creepy kinézet díját a filmben, és Graham Greene, aki a Wolf Lake (a „too good for couch potatoes” díj egyik nyertese) után újra vérfarkasok körül ólálkodik.

A film közben azon gondolkodtam amúgy, mennyire durva, hogy az írónő, még ha mormon is, ennyire rossz képet fest a saját neméről. Bella már az első kötetben is eléggé irracionális volt, de itt már egy szimplán buta tinilányból egyre ellenszenvesebb Edward-függővé válik, akit tényleg semmi más nem érdekel. Szánalmas próbálkozása, hogy újra felvegye a kapcsolatot a hajdani, már jó ideje leszart barátaival, vagy egy 16-17 éves kamasz totális kihasználása mind-mind csak azt az érzést erősítik, hogy legszívesebbek lebasznánk őt egy szikláról. Vajon a szülők végiggondolják, hogy ez a karakter milyen példát mutat a lányaiknak? Egy olyan karakter, aki nagyon durva önértékelési gondokkal küzd (bármi történik, az azért van, mert ő nem elég jó) és a lelki ürességét valami külső tényezővel próbálja minden áron pótolni. De amíg nem villant cicit vagy káromkodik, gondolom rendben van.

A fentebb kivesézett hibák ellenére az Újhold nem annyira rossz, mint a híre, de csak egy nagyon pontosan behatárolt közönségnek szól. A széria rajongói gondolom feltétel nélkül imádják, az utálói meg ugyanúgy utálnák akkor is, ha esetleg tényleg kurva jó lenne. Én valahol a kettő között állok, és így, nem rajongó-nem utálóként egyszerűen nem érdemel többet 5/10-nél. Na majd a harmadik rész! (lol)