1

Mumford (1999)

Dilidoki

Dr. Mumford egy róla elnevezett kisváros (na jó, nem róla van elnevezve, csak ugyanúgy hívják) egyik pszichiátereként dolgozik. Még csak pár hónapja praktizál, de máris elég változatos a páciensei köre: egy magányos milliomos, aki szívesen dobálna baseball-labdát a mezőn, egy önmagával elégedetlen tinilány, vásárlásmániás feleség vagy éppen a film noir stílusú szexuális fantáziákat mesélő gyógyszerész. Aztán persze feltűnik a kedves és aranyos lány, aki krónikus kimerültségben szenved, és akibe Mumford szakmailag teljesen etikátlan módon lassan belezúg. Közben az egyik elutasított páciense próbálja ellene hangolni a városka másik két agyturkászát is…

– Do you know how I spend my every single solitary moment?
– Jerking off?
– No, that’s a good guess though!

Ez az alkotás is a Zooey Deschanel Project keretében került fel a megnézendők listájára, de az a helyzet, hogy alanyi jogon is teljesen megérdemli az említést. Az első jelző, ami eszembe jut a filmről a „kedves és szerethető” és egy ilyesmi filmtől én tulajdonképpen nem is nagyon várok többet vagy mást. Nagy tanulságok nélküli, kényelmes tempójú inkább romantikus, mint komédia, egy jó adag pozitív hangulattal, ami szerencsére nem hurráoptimista (mert azt utáljuk), szóval nyugi, senki nem fog bolyhos nyuszikat hányni a megnézése után. Ha mégis, akkor talán nem kellett volna megenni őket a film előtt…

Szereplők terén szerintem elég jól sikerült a válogatás. A főszereplő Loren Dean nagyon jól játszik, szinte azonnal sikerül szimpatikussá tennie Mumfordot, és ezt a film végéig fenn is tudja tartani. Kár, hogy azóta semmi érdekesben nem szerepelt. Mellékszereplők terén is elég jó a felhozatal, csak felsorolásjelleggel a nevek: Hope Davis, Mary McDonnell, Martin Short, Ted Danson, Jason Lee, valamint Zooey Deschanel, akinek nem mellesleg ez volt az első filmszerepe, 19 évesen.

– You’ve fallen in love with one of your patients? Doc! It’s not me is it?
– What! No, Skip. It’s not you, but I like you a lot.

A film szerethetőségéről a remek szereplők mellett egy ugyancsak remek rendező is gondoskodik, név szerint Lawrence Kasdan, akiről annyit mindenképpen tudni kell, hogy a legjobb újabb készítésű westernek közül kettőt is direktált (Silverado és Wyatt Earp), és emellett a többi filmje a minőségi kategóriában helyezkedik el.

A Dilidoki korántsem tökéletes film, szóval a világmegváltás ezúttal is elmarad, de azért egy kellemes másfél órás kikapcsolódást nyújtott, és mire eljött a stáblista ideje, sikerült egy kicsit jobb kedvet begyűjteni, mint előtte volt. A pontszám pedig legyen egy jobb fajta 7/10.

Never Been Kissed (1999)

A bambanő

Annak idején Drew Barrymoore ezzel a filmjével olyan messzire rúgta a pöttyöst, hogy aztán évekig nem voltam hajlandó semmit megnézni, amiben ő szerepelt. Igazából már nem is emlékeztem rá, hogy pontosan mi volt az a Bambanőben, ami kiváltotta ezt az érzést, de most úgy gondoltam, ideje leszámolni ezzel a haraggal, vagy legalább feleleveníteni az okát. A történet ugye arról szól, hogy Josie Gellert a főszerk visszaküldi a középiskolába tényfeltáró újságírni, ő pedig szembesül azzal, hogy nemcsak a saját idejében volt az iskola lúzere, de még évekkel később is az. És még szerelmes is lesz.

Nekünk meg ezt a figurát kellene megszeretnünk, aki közeledve a harminchoz még mindig idétlenül vihog, és nem tud egy mondatot úgy elmondani, hogy ellenszenvessé ne válna. És csodálkozik, hogy mindig őt szopatják. Pedig egy lúzerfilm csak akkor jó, ha sikerül szimpatikussá tenni a főszereplőt, de ez csak úgy megy, ha szerethetően béna a karakter. Josie-nál viszont úgy éreztem, hogy minden szívatást megérdemelt. Sajnos a film vége még erre is rákontrázik egy szar nyáltakony befejezéssel. Értékelni is fölösleges, de azért leírom, hogy 2/10-et érdemel, még Jessica Alba ellenére is.

Made Men (1999)

Embervadászok

Mai történetünk egy Bill Manucci nevű emberkéről szól. Bill amúgy átlagos fickó, leszámítva azt az apróságot, hogy jelenleg éppen az FBI tanúvédelmi programjában vesz részt, ugyanis a volt munkaadója, egy Skipper nevű rejtélyes bűnöző (mégpedig a senki sem találkozott még vele személyesen fajtából) ellen tanúskodott, és nem mellékesen lenyúlt tőle 12 millió tisztára mosott dolcsit is. Skipper persze igényt tart a pénzére, így nem csoda, ha Bill után küldi pár emberét, afféle hajtóvadászat céljából. A helyzet csak súlyosbodik, mikor az ügyben érintett lesz a helyi meth-labor gazdája, akinek meglepő módon szintén adósa némi pénzmaggal kedvenc főszereplőnk. Aztán még a Bill tartózkodási helyéül szolgáló kisváros, Harmony sheriffje is beszáll a fogócskába…

– Calm down Royce, Felix can handle it.
– Felix couldn’t handle his own dick if it spat a load into his own hand!

Az életét menteni próbáló Bill szerepében James (aka. Jim) Belushi piruettezik, méghozzá nem is rosszul. Bár elsősorban vígjátékokból ismerjük a fejét, meglepően jól áll neki az ilyen kvázi akciószerep is. Azért senki ne képzelje, hogy Rambo-módra, izzadságtól fénylő mellkassal kaszálja az ellent, de eléggé hitelesen hozza ezt a figurát. Persze a valóságban biztos nem ilyenek a nagy pénzeket lenyúló, FBI által rejtegetett bűnözők, de a filmuniverzumban igen, szóval ahhoz képest értendő. Belushi mellett feltűnik még a filmben a Harmadik műszak Dokija (Michael Beach) és az ex-Bond (azóta konstans rosszember) Timothy Dalton is. A pár percnyi eyecandy-ről pedig Vanessa Angel (Tökös tekés, Stargate – Anise) gondoskodik, már akinek.

Az a helyzet, hogy az Embervadászok is pont olyan film, mint a Mark Wahlberg-féle Robbanófejek, vagyis a nézők többsége valószínűleg számításba sem veszi. Tucatfilmnek tűnik, pedig annál azért jóval több. Nem mondom, hogy valami egetrengetően különleges vagy egyedi, mert azért nem az, de végig lekötött (pedig nem is először láttam), szóval nagyon kellemes szórakozás egy estére, jó poénokkal, korrekt akciókkal és pár csavarral, ahogy kell. Szépen be is rakom a 7/10-es kategóriába.