The Big Hit (1998)

RobbanóFejek

Melvin Smiley igazán peches ember. Nem akar mást, csak hogy szeressék a többiek. Bár jól kereső bérgyilkosként dolgozik, a menyasszonya és a szeretője folyamatosan a vérét szívja, egy perc nyugtot (és egy fityinget) sem hagyva neki. Épp ezért megy bele egy hétvégi külön buliba, amit kollégája és mentora, Sisco szervez, a nagyfőnök Paris tudta nélkül. Az akció jól sikerül, a japán iparmágnás lánya pedig Melnél kerül elhelyezésre a váltságdíj begyűjtéséig. A szar akkor kerül a palacsintába, amikor kiderül, hogy az elrabolt Keiko nem más, mint Paris keresztlánya…

A Robbanófejek (máig sem értem ezt a magyar címet, ráadásul volt egy vérgagyi másik film is ezzel a titulussal akkoriban) is azon filmek közé tartozik, amik valahogy kiesnek az emberek látóköréből, pedig igazán méltóak lennének egy kis figyelemre. Az elejétől a végéig szórakoztató és pörgős, jópár odacsapós poénnal megszórva, ráadásul egy kicsit fricskázza is a műfajt, de szerencsére nem az erölködős módon. Az akciók is teljesen rendben vannak, és az operatőr is értően tette a dolgát, a mostani filmekkel ellentétben még látunk is valamit, nyoma sincs a rángatós kézikamerának.

A főszerepet alakító Mark Wahlberg ekkor már rég nem Marky Mark volt (a Boogie Nights után készült a film), és lehet érte kövezni, de szerintem teljesen jól játszotta a szeretetéhes bérgyilkos szerepét. A Keiko-t alakító China Chow szintén jó, biztos őrületes kihívás volt 24 évesen 16-17 évest alakítania (nem). Aztán feltűnnek még olyan nevek is, mint Avery Brooks (Sisko a ST: DS9-ből), Christina Applegate vagy éppen Elliot Gould, de a pálmát Lou Diamond Philips viszi, aki valami fenomenális Sisco szerepében (azok a gesztusok).

A végére a pontszám, ami ezúttal 8/10-re jön ki, mivel sokadszorra látva sem volt unalmas a film, és tényleg nagyon vicces másfél órát tölthet el vele, aki megnézi.