All About Steve (2009)

Ő a megoldás

Az All About Steve (magyar keresztségben: Ő a megoldás) remek példa arra, hogy milyen filmeket nem lenne szabad soha elkészíteni, illetve arra is, hogy milyen típusú filmeket utálok. Az egész egy ellenszenves női főkarakterrel indul, akit ráadásul egy nem túlzottan kedvelt színésznő alakít, majd folytatódik egy botrányosan rossz – még vázlatnak is kevés – történettel, hogy végül a szánalmas kategóriába tartozó részletekkel érje el a csúcspontot. De tényleg, annyi felhasználható zene létezik a világon, miért kell pont azt választani, ami egyrészt már három éve a Chuck főcíme, és kb. olyan jellegzetessége a sorozatnak, mint 24-nél a pittyegés, másrészt nem is illik az adott jelenet alá. De vissza a lényeghez.

A filmet úgy lehetne a legjobban leírni, hogy teljesen random (szép magyar szó, szeretjük). Események történnek emberekkel helyeken, de ezek teljesen véletlenszerűek és összefüggéstelenek. Az egyetlen kapcsolat köztük, hogy az egész egy filmnek van összevágva, de ha valahol a közepén lett volna egy jelenet, amiben egy törpe megerőszakol egy mosogatószivacsot a Holdon, az sem lógott volna ki túlságosan. Egyetlen koncepciót véltem felfedezni a sorok között, ez pedig a „mindenkinek jár a boldogság” című közhely, de fura módon (és hozzáteszem: szerencsére) pont ezt nem gyúrták bele a fináléba. Ez egyébként annyira meglepő és üdítő volt egyben, hogy simán hozzáadott egy pontot az értékeléshez.

All About Steve

A jellegtelen női leadeknél csak az a rosszabb, amikor az írók megpróbálkoznak valamiféle „alternatív” karakterrel. Ezzel az a baj, hogy az említett írók tehetségtelensége miatt az ilyen karakterek szinte kivétel nélkül mellé mennek, és a megcélzott szerethetően bogarasból idegesítően ellenszenves lesz, aki nem jobb sorsot, hanem acélbetétes gyökérkezelést érdemel. Pont ilyen a Bullock által alakított Mary is, akit úgy lehetne jellemezni, hogy ő az őrült macskás öregasszony, csak a szőrös dögök helyett a keresztrejtvényekre meg az előállításukhoz szükséges haszontalan információkra van ráfixálva. A szülői beavatkozásnak köszönhetően aztán eme megszállottságnak új alanya lesz az operatőr Steve személyében. Mary először egy egész keresztrejtvényt szentel neki, majd elkezdi követni őt, keresztül az országon. Aztán még történnek dolgok, de az már úgysem érdekel senkit.

A színészekre nem érdemes túl sok szót pazarolni, Thomas Haden Church kihozta a szerepből, amit lehetett, a többiek pedig… Legyen elég annyi, hogy Bullock teljesen jogosan kapta meg az Arany Málnát, és még így is ő volt a krém.

Az a gond egyébként az ilyen filmekkel, és – visszakanyarodva az első bekezdéshez – azért utálom őket, mert teljesen rossz üzenetet közvetítenek. A Maryhez hasonló, láthatóan nem normális karakterek viselkedésének elfogadása, legitimizálása miatt alakult ki mára az az általános nézet, hogy az ember akkor toleráns, ha minden szart eltűr. Aztán a lantművészek meg mehetnek pucér faszt lengetni főműsoridőben a tévébe.

briangatwood | June 12th, 2010 at 5:01 am
Általános: kritika | Konkrét: , , ,

blabla