Just Married (2003)

Szakítópróba

Na most aztán tényleg nem leszek hosszú, sőt az ehhez hasonló, párpontos, a masszából semmivel sem kilógó filmekkel kapcsolatban ezután sem. Persze egyszerűbb lenne simán elfelejteni őket, úgy legalább a lassacskán több méteresre duzzadó írni kéne róla listámat is megrostálhatnám. De a megemlítésükkel tulajdonképpen közszolgálati szerepet vállalok fel, úgymint én már beszoptam, te még megúszhatod. Ez vagyok én, mindig a köz javát szolgálom.

De hogy a lényegre térjek, a Szakítópróba egy teljesen unalmas és kiszámítható vígjáték ifjú házasokról, akik az esküvő előtti egymás imádásából a nászúton átmennek veszekedősbe meg féltékenykedősbe, és aztán majdnem ott is hagyják egymást jól. Persze a végén megkapjuk a happy endet, ahogy kell. Én meg fogom a fejem, hogy miért ábrázolják olyan idiótának az amerikaiak saját magukat, hogy egy francia aljzatba beerőszakolnak egy nyilvánvalóan nem passzoló vibrátort. Ashton Kutcher itt szar színész (máskor nem annyira), Brittany Murphy meg néha szép de sokszor sajnos teljesen absztrakt arca van, és most ő sem játszik jól. Pontszámnak mehet a 2/10 (volt pár másodpercnyi szép havas táj), ez meg pont 1000 karakter lett.

briangatwood | January 18th, 2009 at 11:57 pm
Általános: kritika | Konkrét: , , ,

blabla