The Wedding Date (2005)

Lagzi-randi

Azt hiszem, valahol már írtam egyszer, hogy nálam egy romantikus filmnél mindig a női főszereplő a legfontosabb. Nála kell azt éreznem, hogy én is bele tudnék szeretni. Ha ez az érzés megvan, akkor lehet a film bármilyen limonádé vagy negédes szar, valószínűleg nem fogom utálni. A Lagzi-randi sajnos limonádé is, meg negédes szar is, és még a női főszereplőnek sem sikerült semmiféle pozitív érzést kiváltani. Ennek ellenére mégsem utálom a filmet, mert sajnos annyira átlagos és középszerű, hogy még ezt sem tudta elérni.

Az egész amúgy arról szól, hogy Kat Angliába utazik a húga esküvőjére, de mivel nincs senkije (mivel annyira unalmas és szürke ember, hogy kell a fenének), ezért felbérel egy kísérőt, aki a pasijaként pózol mellette, hogy aztán a film végére a teljesen tipikus és ezerszer látott körök lefutása után egymásra találjanak az örök boldogságban (most lehet hányni). Az alapötlet amúgy szerintem annyira nem is lenne vészes, egy jobb forgatókönyvíróval és főszereplővel egész kellemes film is lehetett volna. Sőt, akár ugyanezzel a forgatókönyvvel, de másik főszereplővel is.

Debra Messing már a buzisorozatban (Will és Grace) sem volt szimpatikus, de ezt betudtam a szériával kapcsolatos ellenszenvemnek. Itt viszont kiderült, hogy mégsem az volt, hanem szerencsétlennek tényleg annyi a kisugárzása, mint egy kéthetes poshadt felmosórongynak, vagy még kevesebb. Tudom, erős szavak ezek, de ha egyszer igazság lakozik bennük… A „savanyúcukrot szopogattam” arcú Dermot Mulroney amúgy illett hozzá, hiszen hasonlóan lapos volt ő is. Ez a figura amúgy is nagy talány, mert szarja magából a romantikus filmeket, csak nem tudom ki a célközönség, hiszen így férfiszemmel nézve eléggé sunyi rókaképűnek tűnik. Igazából nem is emlékszem rá, volt-e valaha értékelhető alakítása a Vadnyugat fiai után. A film két jobb sorsra érdemes színésze, Jack Davenport és Amy Adams viszont tényleg jól játszottak, arról nem ők tehetnek, hogy a karaktereik szarok voltak, hiszen szarból nem lehet várat építeni.

Most jó hosszan tudnám még ecsetelni, hogy miért volt szar a film, és miért baj az, ha egy romantikus vígjátékban nincs szerethető karakter, de ez a film igazán nem érdemel többet (még ennyit sem, amennyit eddig leírtam). A Wedding Date egy használható ötlet nagyon unalmas megvalósítása, ami pontszámilag 2/10-et jelent. Igen, Amy Adams szépsége és tehetsége miatt mindenképpen jár a +1 pont, hiszen annyira jól hozta a szerepét, hogy néhol azt kívántam, bárcsak legitimizálnák a hülyepicsák megverését, pedig amúgy őt eléggé kedvelem (sőt).