Alive in Joburg (2005)

Ha már a District 9 írásnál megemlítettem, legyen megnézhető is, nem? Alig 6 és fél perc az egész.

The Wedding Date (2005)

Lagzi-randi

Azt hiszem, valahol már írtam egyszer, hogy nálam egy romantikus filmnél mindig a női főszereplő a legfontosabb. Nála kell azt éreznem, hogy én is bele tudnék szeretni. Ha ez az érzés megvan, akkor lehet a film bármilyen limonádé vagy negédes szar, valószínűleg nem fogom utálni. A Lagzi-randi sajnos limonádé is, meg negédes szar is, és még a női főszereplőnek sem sikerült semmiféle pozitív érzést kiváltani. Ennek ellenére mégsem utálom a filmet, mert sajnos annyira átlagos és középszerű, hogy még ezt sem tudta elérni.

Az egész amúgy arról szól, hogy Kat Angliába utazik a húga esküvőjére, de mivel nincs senkije (mivel annyira unalmas és szürke ember, hogy kell a fenének), ezért felbérel egy kísérőt, aki a pasijaként pózol mellette, hogy aztán a film végére a teljesen tipikus és ezerszer látott körök lefutása után egymásra találjanak az örök boldogságban (most lehet hányni). Az alapötlet amúgy szerintem annyira nem is lenne vészes, egy jobb forgatókönyvíróval és főszereplővel egész kellemes film is lehetett volna. Sőt, akár ugyanezzel a forgatókönyvvel, de másik főszereplővel is.

Debra Messing már a buzisorozatban (Will és Grace) sem volt szimpatikus, de ezt betudtam a szériával kapcsolatos ellenszenvemnek. Itt viszont kiderült, hogy mégsem az volt, hanem szerencsétlennek tényleg annyi a kisugárzása, mint egy kéthetes poshadt felmosórongynak, vagy még kevesebb. Tudom, erős szavak ezek, de ha egyszer igazság lakozik bennük… A „savanyúcukrot szopogattam” arcú Dermot Mulroney amúgy illett hozzá, hiszen hasonlóan lapos volt ő is. Ez a figura amúgy is nagy talány, mert szarja magából a romantikus filmeket, csak nem tudom ki a célközönség, hiszen így férfiszemmel nézve eléggé sunyi rókaképűnek tűnik. Igazából nem is emlékszem rá, volt-e valaha értékelhető alakítása a Vadnyugat fiai után. A film két jobb sorsra érdemes színésze, Jack Davenport és Amy Adams viszont tényleg jól játszottak, arról nem ők tehetnek, hogy a karaktereik szarok voltak, hiszen szarból nem lehet várat építeni.

Most jó hosszan tudnám még ecsetelni, hogy miért volt szar a film, és miért baj az, ha egy romantikus vígjátékban nincs szerethető karakter, de ez a film igazán nem érdemel többet (még ennyit sem, amennyit eddig leírtam). A Wedding Date egy használható ötlet nagyon unalmas megvalósítása, ami pontszámilag 2/10-et jelent. Igen, Amy Adams szépsége és tehetsége miatt mindenképpen jár a +1 pont, hiszen annyira jól hozta a szerepét, hogy néhol azt kívántam, bárcsak legitimizálnák a hülyepicsák megverését, pedig amúgy őt eléggé kedvelem (sőt).

1

Kingdom of Heaven (2005)

Mennyei királyság

Balian, a fiatal kovács gyermeke halálát és felesége öngyilkosságát gyászolja éppen, mikor megjelenik nála Godfrey lovag, aki közli vele, hogy ő az apja, és kéri, menjen vele a Szentföldre. Balian nemet mond. Nem sokkal ezután megöl egy papot, így más választása nem lévén mégis követi apját. A Balian után küldött katonákkal vívott harcban Godfrey halálos sebet kap, Baliant pedig felesketik utódjának. Balian elindul a Szentföldre, hogy kiérdemelje az üdvösséget önmaga és néhai felesége számára…

I once fought two days with an arrow through my testicle.

Hogy lehetne komolyan venni egy olyan filmet, amiben a fenti mondat nem poénként hangzik el? Nekem nem sikerült. Pedig a keresztes háborúk és a Szentföld témakörében nagy lehetőség rejlik, simán lehetett volna belőle forgatni valami remekművet, grandiózus csatajelenetekkel, több száz egymásnak rontó harcossal, akik utolsó szívdobbanásukig küzdenek. Sajnos ebből semmi sem lett, mert bár vannak harcok, azokra leginkább az erőtlenség a jellemző, szerintem.

Persze ez még nem a világ vége, nem jön be az akció része. Akkor is ott vannak még a szereplők, akik valamennyire élvezhetővé tehetik a filmet. Sajnos a Mennyei királyság esetében ezen a ponton tett keresztbe a forgatókönyvíró, aki egy fikarcnyi teret sem hagyott a színészeknek a karakterek megformálására, viszont teletömte a szkriptet unalmas és sablonos párbeszédekkel és még unalmasabb és sablonosabb jelenetekkel. Ezért hiába a sok jó színész kisebb-nagyobb szerepekben (Liam Neeson, Edward Norton, David Thewlis, stb.), itt is csak nagy koppanás volt a jussom.

A film rendezője egyébként a tehetségesebbik Scott-testvér, Ridley, aki olyan filmeket adott már nekünk, mint az Alien első része, vagy éppen a Fekete eső (Black Rain), sőt, egyesek szerint a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) is alapfilmnek tekintendő. Kár érte, jó rendező volt.

Eskü, hogy próbáltam szeretni a filmet, de nem sikerült. Három ok miatt kerül mégis az 5/10-es kategóriába (4/10 helyett, nyilván), ezek pedig:

– az operatőri munka: néha valóban nagyon szép képeket láttunk

– a zene: bár nem kimagasló, de kellemes, hangulatos

– Eva Green: aki általában nem szép, de itt mégis sikerült annak lennie. én meg hülyeségeket beszélek

Azért reménykedem, hogy a rendezői változat köszörült kicsit a csorbán. Meglátjuk.

Zathura: A Space Adventure (2005)

Zathura – Az űrfogócska

Mit lehet írni egy olyan filmről, aminek a legérdekesebb sajtófotója az itt látható gyönyörűség? Nem sok mindent. A Zathura pontosan az, aminek első pillantásra gondolja az ember: egy félresikerült Jumanji-másolat. Főszereplőink ezúttal az űrben keverednek kalandokba (pontosabban a házukban, ami az űrbe kerül), de a helyszínt leszámítva a történet ugyanaz. Gyerek talál egy titokzatos társasjátékot, ami megelevenedik, és jó nagy slamasztikába rántja be szereplőinket. Aztán persze kapnak egy segítőt is egy korábbi játékos személyében, végül pedig néhány közepesen unalmas bonyoldalom után minden visszatér a rendes kerékvágásba. De itt vajon véget ér a Jumanjival való hasonlóság? A kép alatt kiderül.

Véget bizony, hiszen a Zathurából minden más kimaradt, amiért az eredetit szeretni lehet. Sehol az izgalom, sehol a szív. A gyerekszereplők nagyon antipatikusak, ami azért elég gáz egy rájuk épülő film esetében. Komolyan, ki gondol aranyosnak egy olyan kölyköt, aki csal a társasjátékban, majd üvöltve bizonygatja, hogy nem is úgy volt? Én biztosan nem (azonban az IMDb kommentjeinek tanulsága szerint egész sok ilyen elmebeteg van). Persze a bátyja sem jobb, csak egy nagyképű kis köcsög. A nővérük meg a tipikus picsa, aki csak magával foglalkozik, az öccseit meg leszarja. Komolyan, még a robot volt a legjobb fej a bagázsban (az átprogramozás előtt, persze).

Itt kellene még megemlíteni az űrhajóst játszó Dax Shepardot, de hát ő is annyira jellegtelen, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Tim Robbins meg biztos azért vállalta a szereplést, mert az asszony új konyhabútort akart. Ha ez a helyzet, neked megbocsátok, Tim!

Egy apró pozitívum az egész hülyeségben, hogy a CGI és a trükkök egészen elfogadhatóak, a gyíkembereket leszámítva. Azért ez sem menti meg ezt a fércművet a középszer dobozától. 5/10, nyilván.

1

King Kong (2005)

King Kong

Nem sok szót pazarolnék a történetre, azt már úgyis ismeri mindenki. Azt azonban fontos kiemelni, hogy ez nem a Jessica Lange főszereplésével 1976-ban készült film újrája, hanem az 1933-asé, így a történet is azt a vonalat követi. Bár végülis mindegy, csak szólok, hogy a dínók nem a Jurassic Parkból tetszettek meg Jacksonnak.

Címszavakban:

– speciális effektek: ugyanaz a cég követte el (WETA), amelyik már a Gyűrűk Ura trilógiánál bizonyította hozzáértését. Sajnos itt néhol kilógott a lóláb (dínóláb). Bár becsületükre legyen mondva, egy ilyen üldözést baromi nehéz lehet tényleg jól megcsinálni, és nekik sem sikerült. Pont olyan volt az egész, mintha egy rakás méretes haggies szaladgált volna hajlékony gumifallosz lábakon… A film többi részét viszont nem érheti panasz: a 30-as évek New Yorkja és a sziget is nagyon jól sikerült, a nagy majommal egyetemben.

– dramaturgia: végülis nem éreztem rajta, hogy el van nyújtva, de talán lehetett volna egy feszesebb 150 percet vágni az anyagból, mert bár úgy-ahogy össze vannak rakva a karakterek, néha nagyon egydimenziósak voltak, ami rövidebb játékidőnél talán nem tűnt volna fel (kevesebb idő jut egy-egy karakternek). Persze tudjuk, hogy Peter Jackson szereti a monstre verziókat…

– szereplők: Naomi Watts a törékeny szépség szerepében nagyon meggyőző, amellett, hogy csodálatosan szép is. Igazi finom eleganciával alakította a szerepét, tetszett. A többiek viszont bármikor lecserélhetők lettek volna bárki másra, még Jack Black is, aki ebben a filmben egyáltalán nem volt dzsekblekkes – valószínűleg ezért is volt kevésbé hiteles. Adrian Brody meg maga az átlagjóska személyesen, egyszerűen semmilyen.

– rendezés: itt csalódtam a legnagyobbat… Persze én vagyok a hülye, azt vártam, hogy Peter Jackson majd ismét elrepít egy olyan világba, ami nélküle nem jöhetett volna létre. Lehet szidni a GyU trilógiát, de meggyőződésem, hogy nála jobban senki sem tudta volna megcsinálni. A Kongnál viszont végig az volt az érzésem, hogy ezt bárki megrendezhette volna, semmi különleges nem volt benne, sajnos.

– érzelmek: ez viszont el lett találva. Kongnak igazi érzelmei vannak, és valóban úgy tűnik, működik a chemistry Watts-szal. Bármennyire is bizarr ebbe mélyebben belegondolni…

– tanulság: általában még a jó filmeket is sikerül elrontani azzal, hogy a végére még odaraknak valami magvas és/vagy súlyos gondolatot, amin az ember a moziból hazafelé (a kanapén elnyúlva) elgondolkozhat. A King Kongnál ezt a szerepet az emberi érzelmek töltik be, úgymint a szeretet, gyarlóság, kapzsiság, félelem, és így tovább. Szerintem nem kellett volna erőltetni. Ki a fene kockáztatná az életét egy nagy rusnya majomért? Hát én biztos nem.

– értékelés: egy délutánt vagy estét el lehet vele tölteni valami jó kis kajával feldobva a filmet, de azért megváltást senki ne várjon tőle. 6/10, mondjuk.

The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe (2005)

Narnia Krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

Londonban járunk, a II. világháború idején. A város már nem biztonságos a német légitámadások miatt, ezért akik tehetik, vidékre küldik a gyermekeiket. Így kerül a négy Pevensie-gyerek, Peter, Edmund, Susan és Lucy is Digory Kirke, az öreg professzor házába. Egyik nap bújócskázás közben Lucy egy régi ruhásszekrényben bújik el, és felfedez egy átjárót, ami a havas Narnia világába vezet. Testvérei először természetesen nem hisznek neki, de végül mind belépnek Narniába, ahol megtudják, csak ők győzhetik le a gonosz Fehér Boszorkányt…

Ha ismerős a sztori, az bizony nem a véletlen műve. A film C.S. Lewis azonos című regényfolyamából készült, amit már többször is megfilmesítettek. Az 1988-ban készült angol sorozatot nálunk is látható volt a tévében, sok-sok évvel ezelőtt, és emlékeim szerint akkor eléggé tetszett.

Sajnos ugyanezt nem mondhatom el erről a filmről. Talán azért, mert elvárásaim voltak, és csalódtam, talán azért, mert nem az én korosztályomnak készült, nem tudom, de számomra a film legnagyobb része unalmas volt. Sajnos Narnia világát nem dolgozták ki eléggé, és az összecsapottság miatt a 10-12 évnél idősebbek valószínűleg nem fognak (nem tudnak) elmerülni teljesen ebben a mesevilágban. A gyerekek persze nagyon fogják szeretni, hiszen vannak beszélő állatok, faunok, griffek, minotauruszok és egyéb csodás lények, és ami a fő, a végén természetesen győz a jó és a gyermeki hősiesség, a kötelező tanulságról nem is beszélve, miszerint a szeretet mindenen átsegít – ami ebben a formában ugyan elég limonádé, de a kisebbeknek még hiteles tud lenni.

Azért persze vannak a filmnek erényei is, például a fent említett lények jól kidolgozottak, pirospont jár a maszkmestereknek, és a operatőri munka is elég korrektre sikerült. Ugyanez mondható el a zenéről, ami nagyon jól festi alá a képeket, illeszkedik a jelenetek hangulatához. Sajnos a kép és hang együtt sem nem képes pótolni a forgatókönyv hibáit, így a végső pontszám csak 6/10-re jön ki. Nézhető, jobb hangulatban még szórakoztató is, de ennyi.

Aeon Flux (2005)

Aeon Flux

A történet szerint a XX. században egy fertőzés elpusztította az emberek 99%-át. A kórra egy Trevor Goodchild nevű tudós talált ellenszert. 400 évvel később a Föld megmaradt ötmillió lakója az utolsó városban, a fallal körülvett Bregnában él. A várost a Goodchild-dinasztia irányítja, ám ahogy az lenni szokott, vannak, akik ezt nem nézik jó szemmel. Egy lázadó csoport, a Monicanek a rezsim megdöntését tűzték ki céljukul. E szervezet legjobb ügynöke Aeon Flux, aki azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Goodchildot. A küldetés teljesítése közben azonban olyan titokra bukkan, ami mindenki életét megváltoztatja…

A film alapjául szolgáló rajzfilmsorozat még 1991-ben készült az MTV (Music Television, természetesen) megrendelésére. Abban az időben a rajzfilm korszakalkotónak számított, lévén már az első rész is egy hatalmas vérfürdővel indít, és ezen jó szokása később is megmarad. Az élőszereplős változatban ezt persze nélkülöznünk kell, hiszen a korhatár nagy úr. Persze azért van akció, csak nem patakvérrel.

Mit várhatsz a filmtől? Sablon sablon hátán, lehetetlen trükkök, banális történet, logikai buktatók, és egy abszolút kiszámítható végkifejlet… Ennek ellenére nekem nagyon tetszett, mert valahogy olyan… Nem tudom. Van benne valami megfoghatatlan, ami miatt megszerettem. Az is lehet, hogy csak Charlize Theron kosztümje, de bármi is, pont a helyén van ahhoz, hogy a nyilvánvaló hibák ellenére is begyere lett a film, olyan 7/10-es. De ha megnézed és nem tetszik, sajnálni fogod azt a másfél órát, úgyhogy jól gondold meg.