Grindhouse – Terrorbolygó
Amennyire lehúztam anno Tarantino Death Proof-ját, most legalább annyira kell éltetnem a Planet Terrort, ugyanis Rodriguez, kollégájával ellentétben értő kezekkel nyúlt a lehetőség felé, és összehozott egy vértől és belektől tocsogó, igazán szórakoztató másfél órát.
Van itt minden, amit egy „buta” mészáros filmtől vár az ember: eltúlzott akciók, leszakadó végtagok, loccsanó-fröccsenő-spriccelő vér, kiforduló belek, random módon robbanó autók, és olyan karakterek, akikről már feltűnésükkor tudni lehet, hogy nagyon csúnya haláluk lesz (szerencsétlen Tolo is hogy megjárta). A film tényleg nagyon erőszakos, de pont az eltúlzott erőszak és gore miatt egy percig sem vehető komolyan. Úgy tudnám összefoglalni röviden, hogy színtiszta szórakozás a Planet Terror, legalábbis a zsánerre fogékonyak számára biztosan. Direkt nem írom, hogy ismerők, mert nem vallom magam szakavatott béfilm-professzornak, de mindig szerettem az olyan filmeket, amiken látszik, hogy a készítők tudatában vannak filmjük értékének, és ezt a megfelelő módon tudják kezelni. Persze tudom, hogy a Planet Terror is jókora pénzmagból kelt ki, és a „gagyiság” csak később lett ráhamisítva, de azt kell mondjam, itt végig nagyon jól működik. És valószínűleg pont ugyanígy működött volna, ha valóban csak annyi pénzből készül, mint amennyi látszik. Ezzel kapcsolatban talán a hiányzó tekercs az egyetlen ami nem tetszett, de hát ez legyen az én bajom.
A szereplőkkel kapcsolatban viszont tényleg maximálisan elégedett vagyok, mindenki kihozta magából a legjobbat. Különösen örültem Jeff Fahey és Michael Biehn feltűnésének, mindig élmény ekkora kult-arcokat látni valahol (hello, erősen videotékás gyerek voltam). Azon pedig magam is meglepődtem, hogy bár sosem voltam oda különösebben Rose McGowan-ért, itt már a főcímmel megvett, de kilóra és az utolsó porcogómig.
Értékelésnek a végére jöjjön egy 8/10, mert tényleg szórakoztató és röhögős volt az egész, és még azt sem húzta le, hogy a helikopteres jelenetet egyszer már megvolt a 28 Weeks Later-ben.
Grindhouse – Halálbiztos
Azt mondja meg valaki, hogy miért nem vágták nyakon Tarantinót, amikor elmondta, hogy mit is akar kezdeni ezzel a filmmel?
– Na figyeljetek. Van ez a figura, Stuntman Mike. Kissé elborult az ürge, a nagy fekete kocsijával nőket gyilkolászik, de amúgy nagyon jó arc, tuti bejön majd a nézőknek. Szóval ő a főszereplő, aki összeköti a film két felét. Ja, nem mondtam még? Tehát úgy kezdünk, hogy pár picsa lenyom egy jó hosszú párbeszédet arról, hogy az egyik nem hagyta a pasijával megdugatni magát. Aztán még húzzuk még az időt egy bárban, ott is bedobunk pár dumát, közben bemutatjuk Mike-ot is. Aztán olyan 40-50 perc környékén bedobjuk az akciót. A film második felében meg megismételjük ugyanezt, csak más szereplőkkel, meg kicsit átírva a párbeszédeket. Az egész film két óra, majd kurva jó dialógusokat írok ám bele!
– De Quentin, tudsz róla, hogy ez a film egy Grindhouse project részeként készül?
– Ja persze! Akkor majd teszünk kosz effektet a képre, meg direkt szarul vágunk pár helyen.
– És szerinted ettől már Grindhouse lesz?
– Hát naná, de figyelj, a dialógjaim…
És ez kb. így mehetett egészen addig, míg QT valahogy meggyőzte a többieket, hogy erre a filmre egyszerűen kell a két óra. Sajnos nem kell. 80-90 percben lehetett volna egy jó kis darálós film, afféle trash móka, de így egy szükségtelenül elnyújtott és fölösleges jelenetektől hemzsegő unalombombát kapunk csak az arcunkba.
Kurt Russell persze uralja a terepet (már amikor képen van), egyszerűen pezseg benne az erő. A többi szereplő is hozza az elvártat, ami ebben az esetben az idegesítő picsa karaktere, akikkel szerintem a feminizmus által megtévesztett, identitáskereső tiniken kívül senki nem rokonszenvezik. Közülük csak Mary Elizabeth Winstead a kivétel az eyecandy, de őt sajnos félúton elhagyjuk. További pozitívum, hogy a zenék remekül lettek kiválogatva, mindegyik illik az adott jelenethez, és úgy egyébként is jók.
A lényeg, hogy a film végülis nem rossz, de a sok idegesítő picsogással elnyújtva sokszor leül és unalmassá válik. Remélhetőleg az eredeti Grindhouse feature-ben lévő rövidebb verziónál a megfelelő helyeken dolgozott a vágó, és talán az majd elmossa ezt a kissé kellemetlen szájízt, amit a film végére (és a film végétől) éreztem. 6/10 azért jár ennek is.