The Switch (2010)

Sejtcserés támadás

Az a baj a legtöbb romantikusnak szánt filmmel, hogy a készítők marhára nem mernek kockázatot vállalni, nem mernek eltérni a bejáratott sablonoktól, ezért aztán minimális változtatásokkal mindig ugyanazt a sztorit látjuk, ami mostanra már kezd rohadt unalmas lenni. Ráadásul, ha egy filmben esetleg mégis van valami szerethető, valami egyedi, a segítő kezek gondoskodnak róla, hogy az a végeredményben még csak véletlenül se kapjon nagyobb teret a műdráma és a kiszámítható fordulatok ellenében. A jelenleg tárgyalt Sejtcserés támadással (újabb piros pont a bámulatosan ötletes magyar címért) ezeken felül még az is baj, hogy alapvetően nagyon nem romantikus filmnek készült, csak utólag beleerőltették. Legalábbis szerintem az történt, hogy elkészült egy jó forgatókönyv, aztán szóltak az író Allan Loeb-nek, hogy a stúdió a női főszerepre megszerezte Jennifer Anistont, szóval jó lenne kihúzni a komolyabb részeket és beletoldani valahogy Rachelt, mert Jenny-hez úgyis az illik.

A karaktere (Kassie) alapból nem passzol a filmbe, és nem feltétlenül a kvalitásai miatt (oké, egysíkú színész, de legalább nem egy Heigl). Egyszerűen nem passzol a többiek mellé, annyira papírmasé, semmilyen. Egyáltalán nem hihető, hogy a Jason Bateman által remekül alakított Wally-val bármiféle kölcsönhatásban lennének egymással. De nem csak Kassie, hanem szinte minden vele kapcsolatos momentum kilóg. A Juliette Lewis által teljesen jelentéktelenül megformált legjobb barátnő teljesen fölösleges, nem tesz hozzá semmit a sztorihoz. Egy oka lehet, hogy bekerült: az álromantikusokba mindig kell egy legjobb barátnő. Ezzel szemben a másik oldalon hasonló szerepet betöltő Jeff Goldblum azért valamilyen szinten résztvevője az eseményeknek, szerepe van a történésekben (még ha nem is túl sok). A Kassie-sztori fő mozgatórugója, vagyis a címadó cserét eredményező szál is teljes hülyeség egyébként. Mintha ment volna az ötletelés, hogy mivel lehetne a bonyodalmat hozzákapcsolni a drámához, és végül a „kiöntöm a spermát a csapba, de otthagyom helyette a sajátom jelenet” nyert, mert az olyan vicces megoldás.

The Switch

Olyan érzés amúgy, mintha két filmet ollóztak volna össze: egyrészt ott vannak a Wally-Sebastian jelenetek a remek párbeszédekkel és színészi játékkal (köztük megvan az Anistonnal sosem létező chemistry), másrészt viszont ezekbe valahogy befércelték a Kassie-féle részeket, amik teljesen szétzilálják az egységet. Lehet, hogy ezt az egészet csak belelátom amúgy, de nem jut eszembe jobb magyarázat arra, hogy a rossz jeleneteket hogy követhetik olyanok, mint például Wally vakrandin előadott monológja (egyperces szerepben Caroline Dhavernas a Wonderfallsból), amire elég csak visszagondolnom és rögtön összeszorul a gyomrom. Vagy amikor Sebastian elmegy Wally-hoz a parkból, vagy… Egyszerűen túl nagy a kontraszt ahhoz, hogy csak simán ingadozó minőségű írásról legyen szó.

A szereplőket a fentebbiekből már be lehet tájolni szerintem, de mindenképpen ki kell emelnem Thomas Robinsont Sebastian szerepében, aki simán ellop minden jelenetet a tapasztalt színészek elől. Nagyjából hatévesen ilyen konzisztensen megformálni a kissé neurotikus, szorongó, szomorú arcú ősöreg gyereket… Tényleg le a kalappal előtte. Remélem idősebb korában sem kallódik el és még sok értékes szerepben láthatjuk majd.

Pontozda

A Switch-et úgy lehetne jellemezni röviden, hogy amikor jó, akkor nagyon jó, amikor rossz, akkor meg nagyon rossz. Vagy úgy, hogy eltékozolt lehetőség? Igazából „csak” annyi kellett volna, hogy a minőségi drámai részekhez színvonalban végig passzoljon a többi jelenet, és akkor ez az írás most végig éltetés lenne. Bár e kettősség miatt talán logikus lenne a közepes pontszám, de az a helyzet, hogy hosszas gondolkodás után nincs szívem 7/10-nél kevesebbet adni, pedig összességében a hathoz közelebb állna.

briangatwood | December 31st, 2010 at 6:23 am
Általános: kritika | Konkrét: , , ,

blabla