Powder Blue (2009)
Ez az a film, amit leginkább csak csak azért akartunk akartam megnézni, mert Jessica Biel végre ledobta magáról az összes textilt, hogy minél hitelesebben játszhassa el a sztriptízkurva egzotikus táncos szerepét. Pedig – és ezzel semmiképp nem akarom kisebbíteni eme filmtörténeti esemény jelentőségét – a Powder Blue önmagában is érdemes megtekintésre. De azért mégis jó, hogy Biel végre úgy döntött, igazi színésznővé válik.
A filmben egyébként négy ember sztoriját követhetjük végig, kedvelt történetmesélési szokás szerint messziről indulva, hogy aztán még a vége főcím előtt összeérjenek a szálak, ezzel is bizonyítva, hogy a párhuzamosok a végtelenben azért csak odahellóznak egymásnak. Természetesen mind a négyen problémákkal küzdenek és kurvára boldogtalanok, ráadásul a karácsony is ott liheg a nyakukon. Ez egyébként érdekes dolog, általában ha nincs semmi más az írók kezében, mindig jó ötletnek gondolják a történetet december végére időzíteni. A társadalom által úgy vagyunk kondicionálva, hogy a karácsony az valamiféle társas ünnep, ráadásul vidám is, és ebben az összefüggésben sokkal jobban ülnek az elidegenedett, magányos, reményvesztett karakterek, személyes drámájuk sokkal erősebben hat ránk, nézőkre. Undorító és manipulatív dolog ám ez, és nagyon kell vigyázni vele, mert rossz kezekben olyan rémségek születhetnek, mint a _____ (mindenki helyettesítse be a legjobban gyűlölt karácsonykor játszódó filmjét). A Powder Blue szerencsére elég csupasz és giccsmentes ahhoz, hogy még a hozzám hasonló, „szeretetünnepre” közömbös nézőket se fogja el a hányinger. És még a film vége sincs elrontva valami baromira nem illeszkedő befejezéssel. Bravó.
Jessica Biel eddigi filmjeihez képest ez a mozi mindenképpen szintlépést jelentett neki színjátszásilag, és igazából kellemes meglepetésként ért, hogy sikerült is felnőnie az egyedülálló sztriptíztáncos anya szerepéhez. A cicimutogatás pedig nem csak nézővonzó elemként kellett, hiszen mint tudjuk, Biel nagyon keményen készült a szerepre, és maximálisan magáévá tette amit kellett. Persze a többiek is jók voltak, de míg nála ezt egyelőre fontos kiemelni, Ray Liotta vagy Forest Whitaker esetében szerintem természetes elvárás a csuklóból hozott drámai szerep. Azt még megemlítem, hogy ez volt Patrick Swayze utolsó filmje, és hát itt már durván szarul nézett ki; ha nincs a stáblistán a neve, meg sem ismerem.
Érdekességként megemlítem, hogy a Powder Blue a rendező-forgatókönyvíró Timothy Linh Bui második nagyfilmje, szóval nem lehet azzal vádolni, hogy kapkodósan áll a dolgokhoz. Ez a megfontolt lassúság egyébként a filmen is meglátszik, szóval aki pörgést vár, az játsszon búgócsigával inkább (szar poén: én = 1:0). Az előző egyébként a nyolc évvel ezelőtti Zöld sárkány (Green Dragon) volt, ugyancsak Swayze és Whitaker szereplésével, és bár jó régen láttam már, nem úgy emlékszem, mintha szar lett volna.
Bár vannak a filmben olyan részek, amik az én rendezésemben máshogy néznének ki, de ezzel együtt is egy nagyon jól összerakott alkotás a Powder Blue, jó alakításokkal és kellően nyomasztó atmoszférával (köszönet az operatőrnek és a szűrőknek), szóval nálam simán megérdemel egy erős 8 pontot. És nem Biel á la nature jeleneti miatt.
Tök el is felejtettem a filmet, de érdekel mindenképp. Egész jól írtál róla, tetszett. Hálisten nem olyan kurvahosszú, hogy ne akarjam végigolvasni. Swayze tényleg durván nézett már ki :/ mármint a filmben nemtom csak amúgy. Whitaker és Liotta pedig alap, hogy kirázzák csípőből azt a drámai szerepet. Bár kétlem, hogy mostanság nézem, de mindenképp beiktatom vmikor.
Ez a film üres és lassú. Engem nem fogott meg. De Biel és a hangulatos zene miatt egyszer el lehet viselni.
Én egyszer végigtekertem jessica miatt, de hogy leüljek és komolyan megnézzem az nem valószínű. És a biel-féle sztriptíztől se várjon csodát senki, bármennyit is készült rá, a rendező és a vágó valami nagyon lecsupaszított valamit dörgölt az orrunk alá. Az elhíresült summer catch jelenet önmagában többet ér mint ezen film összes jelenete összeadva.