Wonder Woman (2009)

A Csodanő

Sok ezer évvel ezelőtt az amazonok nagy csatát vívtak Ares, a görög hadisten seregei ellen. Hyppolita, az amazonok királynője legyőzte Arest, aki az istenek közbenjárásának köszönhetően ugyan életben maradt, de büntetésként az amazonok börtönébe került. Az amazonok békésen éltek a világ többi része elől elrejtett szigeten, Themyscirán, ahol Hyppolita homokból/agyagból formázott magának egy kislányt, akit Hera életre keltett. Az amazon hercegnő a Diana nevet kapta.

– Here the true nature of men is laid bare. What other depraved thoughts must you be thinking?
– God, your daughter’s got a nice rack.

A bonyodalom akkor kezdődik, mikor egy Steve Trevor nevű pilóta kényszerleszállást hajt végre a kis időre láthatóvá váló Themyscirán. Ezzel egy időben (de ettől függetlenül) Ares kiszabadul, és gyorsan hozzá is lát, hogy újra elhintse a halált és pusztulást az időközben a XXI. századba lépett civilizáción. És persze Dianára vár a feladat, hogy visszakísérje ebbe a civilizációba a pilótát, és mellékesen megállítsa Arest és seregét.

A két nagy képregénykiadó közül mindig is a Marvelt részesítettem előnyben, a DC Comics hősei közül csak Batmannel és Supermannel van egy kicsivel mélyebb ismeretségem, a Csodanőről nagyjából annyit tudtam, hogy övé az igazság lasszója, amivel jól meg tudja kötözni a férfiakat (sóhaj). Szerencsére a képregény animációs feldolgozásának készítői gondoltak rám, így a fent olvasható eredettörténetettel kezdődik a film, hogy mindenki képbe kerüljön. Azt mondjuk nem tudom, hogy ez a sztori az eredeti képregényből, vagy esetleg valamelyik újabb újraértelmezésből való, de tulajdonképpen nekem mindegy is.

– Mr. President, the threat has been neutralized.
– How?
– It seems by a group of armored supermodels.

A DC biztos elirigyelte a Marvel egész estés animációit, és úgy döntött, hogy beszáll a ringbe, és szerintem jól tette. A Wonder Woman ugyanis eléggé bejött, de miért is ne jött volna? A történet teljesen rendben van, bár én amúgy is szeretem a mindenféle mitológiával kevert sztorikat. A karakterek és az akciók animációja szintén jó, bár nyilván nem érdemes olyan szintű vizuális élményt várni, mint egy 80-100 millióba kerülő mozis animációnál. A hangok irányába szintén csak dicsérő szavaim szállnak. Úgy tűnik egyébként, hogy ebben a tekintetben nem kispályáznak, hiszen az előző DC-féle animációsoknál is szép kis stáblistát szedtek össze, és itt sincs ok panaszra. A Wonder Woman rajzolt karaktereit olyan színészek szólaltatják meg, mint Keri Russell, Nathan Fillion, Alfred Molina, Rosario Dawson, Marg Helgenberger, Virginia Madsen vagy éppen Oliver Platt. Csak azt sajnálom picit, hogy nem egységesek a hangok, de mivel Keri Russellt szeretjük, annyira nem bánom, hogy ő váltotta Lucy Lawlesst.

A történetben ugye elég nagy szerepet játszanak az amazonok, ebből következik, hogy alapvetően feminista hangulatú az egész (nem véletlen, hogy Joss Whedon már jó régóta akar WW filmet csinálni), de szerencsére nem viszik túlzásba. Mondjuk nem lenne sok értelme, hiszen a címszereplő figuráján az erős személyisége mellett azért mégis csak látszik, hogy a ruháját férfiak találták ki.

Azt még megemlítem, hogy eléggé erőszakos lett a film, legalábbis a megszokottakhoz képest. Mármint a szuperhősös animációkban mindig hullanak az ellenfelek, de inkább csak elájulnak vagy egyszerűen a földön maradnak, annyira nem jellemző a halál egyértelmű ábrázolása. Nem fröcsög ám a vér itt sem, de a két főszereplő jó pár ellenfelüknek egyértelműen kitöri a nyakát. Ezt a PG-13 ellenére is furcsa volt látni, főleg úgy, hogy alapvetően ez nem egy sötétebb hangulatú akciófilm.

Mit is mondhatnék még? Ha az ember nem ragad le ott, hogy „fúj képregény”, meg „a rajzfilm gyerekeknek való” – és nagyon remélem hogy most már egyre kevesebben vannak az ilyen szűklátókörű idióták – akkor kaphat egy igazán jó, szórakoztató másfél órát. A Wonder Woman simán elérte a 8 pontot még úgy is, hogy abszolút nem voltam rajongója, maximum úgy általában a képregény és animációs műfajnak.