Spike TV’s Guys Choice 2010
Június 20-án rendezték meg az éves Guys Choice díjátadót, és most gondolom mindenkiben azonnal felmerült a kérdés, hogy mi a fene az a Guys Choice. Nem más, mint a Spike TV díjátadója, ahol – mint a név is mutatja – a férfiak kedvenceinek adnak trófeákat. Ezt amúgy tényleg komolyan kell venni, hiszen a kiosztott 23 agancs közül 8 kvázi eyecandy kategória, és ezzel semmi gond nincs, természetesen.
A viszonylagos ismeretlensége ellenére is elég sok nagy név ott volt, bár leginkább azok, akik díjat adtak át vagy kaptak. A lebonyolítás persze nem teljesen profi még, nagyon látszott ugyanis, hogy mindenki súgógépről olvas, Robert De Niro jól bele is kezdett Ray Liotta szövegébe – de legalább kijöttek belőle egy közepes poénnal.
Amúgy az jutott még eszembe, hogy az eyecandy szavazásokon (nem csak itt, mindenhol) lehetne azért egy picit nagyobb rotáció, mert bármennyire is elismerem például az itteni nyerteseket, rajtuk kívül is van még rengeteg esélyes.
A tovább mögött tehát a nyertesek és vesztesek listája (vastaggal az előbbiek) és pár kép, előtte pedig az a marha jó videó, amit a GUYcon kategória idei díjazottja, Sylvester Stallone munkásságából vágtak össze (őt egyébként maga a Governator méltatta és díjazta).
Díjazottak és nem díjazottak
GUYcon:
Sylvester Stallone
Unstoppable Jock:
Drew Brees vs. Lebron James
Guy Movie of the Year:
The Hangover
Outstanding Literary Achievement:
Ozzy Osbourne (I Am Ozzy) vs. Tracy Morgan (I am the New Black)
Decade of Hotness:
Charlize Theron
Most Dangerous Man:
Manny Pacquiao vs. Georges St. Pierre
Most Manticipated Movie:
Inception
Hotter Than Hell:
Miranda Kerr vs. Brooklyn Decker
Guy Movie Hall of Fame:
Goodfellas
Jean-Claude Gahd Dam:
Scarlett Johansson vs. Zoe Saldana
Troops Choice – Entertainer of the Year:
Sandra Bullock
Funniest M.F.:
Chris Rock
Biggest Ass Kicker:
Jack Bauer vs. Perseus
Chairman of the Board:
Shaun White
Deadliest Warrior:
Sherlock Holmes vs. Iron Man
Guy of the Year:
George Clooney vs. Zach Galifianakis
Holy Grail of Hot:
Zoe Saldana vs. Jessica Biel
Top Fantasy Leaguer:
Kevin Durant vs. Chris Johnson
Hottest “Olivia”:
Olivia Munn vs. Olivia Wilde
Hotshot:
Danica Patrick vs. Lindsey Vonn
Comedy MVP:
Ed Helms vs. Tracey Morgan
Hot and Funny:
Kaley Cuoco vs. Sofia Vergara
Ez mondjuk elég szerencsétlen kép Bielről, de ez van :)
Ez a stallonés videó nagyon jó. Le lehet(ne) valahonnan tölteni? Köszi a választ.