Shoot ‘Em Up (2007)

Golyózápor

Gondolkodtam rajta, hogy milyen filmmel kezdje az évet a hamvaiból kipattogott popcorn (képzavar szabályoz), és végül hosszas matekozás után a Shoot ‘Em Up kapja eme megtisztelő feladatot. Gondolom most mindenki örül.

Mr. Smith éppen az éjszakai 42-est várja, amikor feltűnik egy menekülő terhes nő, majd kisvártatva az üldözője is. Mi már tudjuk, hogy ennek nem lesz jó vége, és amikor a rosszarcú pisztolyt húz elő, majd sandán ránéz a főszereplőre, benne is tudatosul a dolog. Félrerakja hát répáját, és teszi, amit egy hősnek tennie kell…

A film abszolút nem szarozik, a fenti, kb. két perces felvezetés után már kapjuk is az arcunkba az akciót. Lehulló töltényhüvelyek és fröccsenő vér mindenütt, ahogy az elvárható. Persze azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a Shoot ‘Em Up nagyjából olyan messze van a realitástól, mint amennyire egy Will és Grace epizód nem vicces (nagyon-nagyon-nagyon-stb.), szóval akit az ilyesmi zavar, az inkább kerülje el a filmet. A többiek viszont készítsenek be valami rágcsálnivalót (ajánlom a popcornt, hehe), és indulhat az őrület. Ugyanis ez teljesen az. Többek között a klasszikus gyerekkori idolokat idéző, a-főhőst-sosem-találják-el-akciók, lazán odavetett egysorosok és persze a kötelező szexjelenet is tarkítják a teljesen elszállt akciókat, én pedig azt veszem észre, hogy folyamatosan vigyorra áll a szám. Mi más is történhetne egy olyan film nézése közben, ahol Clive Owen két rosszfiú kinyírása közben (néha alatt) répát majszol?

Szeretem azokat a filmeket, amikről pontosan lehet tudni, hogy nem veszik komolyan magukat, és nem akarnak többek lenni, mint amik valójában. A Shoot ‘Em Up (avagy magyarul Golyózápor, találó cím kivételesen) pedig már a címével tudatosítja bennünk, hogy mit fogunk kapni. Ez egy durván szórakoztató blőd akciófilm. És az ilyenekből sosem elég.

Az élményben az akciók mellett persze jelentős része van a szereplőknek is. Tudom, sokan nem kedvelik Clive Owent, de szerintem marha jól állnak neki ezek a szerepek (Sin City, Children of Men), és remélem még sok hasonló filmben láthatjuk. Paul Giamatti nagyjából olyan, mint Philip Seymour Hoffman volt a Mission: Impossible III-ban. Valószínűleg eszembe sem jutna beválogatni egy ilyen szerepre, ugyanakkor mégis tökéletes választás. A fickó elmebeteg és ennyi. Monica Bellucci pedig egyszerűen Monica Bellucci. Kell ennél több?

Szó mi szó, engem teljesen elkapott a film, ezért a pontokkal is bőkezűen fogok bánni. Ha kaptunk volna egy jó kis Bellucci-pucérkodást, akkor simán menne a 9 pont (tudom, sekélyes vagyok meg minden), de a remek hangulat, önirónia, látványos akciók és poénok azért megérdemelnek 8,5/10-et, mellbimbók nélkül is.