Jimmy and Judy (2006)

Jimmy egy furcsa, magának való kamasz, aki nagy ívben tesz a világra, és persze szerelmes Judy-ba. Különböző események folyományaként nem meglepő módon végül össze is jönnek. Judy-t az elején még zavarja Jimmy kamera-mániája, de aztán már nem, ő is elkezdi átvenni a mindenki bekaphatja hozzáállást. Ám egyszercsak elfajul a játék, és már nem nagyon van más választásuk, mint menekülni, elrejtőzni. Erre a célra a társadalom kötelékeit levetkőző Rodney bácsi kommunája tűnik a legalkalmasabbnak, de aztán az események ott is rosszfelé veszik azt a bizonyos fordulatot…

A történet nem túl bonyolult, és ha valaki látott már egy-két „wasted teenagers” jellegű filmet, gyorsan kitalálhatja, hogy a végére hová fognak eljutni a szereplők. Kicsit olyan ez a film, mintha a Született gyilkososkat akarták volna megcsinálni fiatalokkal, és valamennyire sikerült is. Persze nincs annyi vér és erőszak, de a céltalan fiatalok és a társadalom összeférhetetlenségét elég jól ábrázolja, és nem is túl szájbarágósan. A Judy-t alakító Rachael Bella remekül visszaadja, ahogy az inkább félénk lányból egy szolídabb pszichopata válik, és ez jó, mert a film eseményei nem tükrözik teljesen ezt a folyamatot. Edward Furlong is jól hozza a kissé lerobbant, magányos tinédzsert, aki csalódott a világban és mostanra már egy fityinget sem adna érte. Biztos volt honnan merítenie. Harmadikként kiemelendő William Sadler, aki uralja azt a pár jelenetet, amiben szerepel. Vicces azért, hogy az ilyen arcok mindig kapnak a független filmekben egy társadalmat ostorozó monológot, amit el is mondanak nagy hévvel.

Szóval érdekes film volt, az biztos, eléggé kikövetkeztethető véggel (ugyanakkor pár váratlan fordulattal), és remek szereplőkkel, ráadásul sikerült elkerülni az erkölcsi tanulság sulykolásást (értsd: a film nem ítélkezik a szereplői felett), ezért a pontszám 7/10 lesz. A végére pedig a poszter, ami egyszerűen cool (engem emiatt kezdett érdekelni a film).