Seraphim Falls (2006)
Seraphim Falls – A múlt szökevénye
Úristen, mekkora film lehetett volna ebből, ha nem kúrják el a végét. Liam Neeson üldözi a kimerült Pierce Brosnant hegyeken-völgyeken (szó szerint) át, elszántan és megállíthatatlanul. Az üldőző bosszúra vágyik, az üldözött pedig arra, hogy hagyják végre békén. Közben flashbackekből megtudjuk, hogy miért az egész, és gyönyörködhetünk a csodás hőfödte tájban, a csontszáraz sivatagban és ami a kettő között elterül. A film nem rohan, szépen, nyugodt tempóban építkezik, hangulatot teremt, magával ragad. Aztán kapunk egy olyan befejezést, amitől egy jobb érzésű ember menten tökönszúrja magát, miközben pár hangos „Anyád!” felkiáltással lesz gazdagabb az éter.
A vége ugyanis egyszerűen gyáva. Gyáva, mert nem meri vállalni, amit kellene, elfut saját maga elől, átmegy nyálba, és ez nem jó. Pedig ha a saját magának kijelölt nyomvonalon halad, és beteljesíti a végzetét, az év egyik legjobb filmélménye lett volna. Így viszont, bár nem bántam meg, hogy megnéztem, de csalódást okozott. Legyen 7/10, és talán megnézem még valamikor.
szerintem pedig reális ez a vég is, mondjuk a másik megoldás jobban ütött volna.
Az is lehet, hogy nem érte utol valójában, hiszen a semmiből feltűnő nő eléggé hallucinációra utal.
Hát, ha hallucináció volt, akkor is lehetett volna az a vége, szerintem. Mondjuk ez tipikusan az az eset, amikor nagyon várok valamit, és amikor máshogy lesz, akkor nem tetszik :D