DOA: Dead or Alive (2006)

DOA: Élve vagy halva

De most komolyan, mit lehet erről a filmről írni? Azt hiszem a kép mindent elárul, jó csajok látványfájtolnak másfél órán keresztül, és ennyi. Ezzel biztosan kiállítom a szegénységi bizonyítványt, de nekem nagyon bejött, még úgy is, hogy Jaime Pressly-t valamiért nagyon nem szeretem. Azért formás domborulatokat nézni mindig jó. Hát nem? (megj.: nem, nem vertem ki rá, csak szeretem a szépet, na)

A „sztori” amúgy annyi, hogy a világ legjobb harcművészeit meghívják egy DOA (Dead or Alive) nevű viadalra, és a végén a győztes kap 10 millió dolcsit. Közben azért egyesek próbálják sütögetni a pecsenyéjüket, de a végén azért mindenki megkapja, amit érdemel. Ugye milyen eredeti?

KO. Helena wins.

Bizony, ilyet is kapunk, végülis már majdnem standard a fight-game adaptációknál. Az a jó ebben a filmben, hogy egyrészt van látnivaló bőven (gyk. fedetlen húsok ezerrel), és mellé még elég jól koreografált akciójeleneteket is láthatunk – már ha valaki nem rohan el sikítva az ilyen típusú akció (gyk. a fizika alaptörvényeivel szöges ellentétben álló) láttán, ráadásul lerí róla, hogy a készítők nem vették magukat teljesen komolyan, ami bizony jó. Az mondjuk vicces, amikor az egyik látványlány által elkövetett ötperces suhogó kardpárbajt követően az ellenfeleken nincs vágás, vér vagy egyéb fizikai bántalmazásra utaló nyom, de hát a PG-13 (for pervasive martial arts and action violence, some sexuality and nudity) nagy úr, neki meg kell adni ami jár. A filmnek meg a 6/10 8/10 jár (Sarah Carter plusz 1 pont, ugyi) és egy magas újranézési ráta. Mert csak.