8

Whip It (2009)

Hajrá Bliss!

Nem szeretem Drew Barrymoore-t, ennek ellenére mégis kíváncsi voltam az első rendezésére, hiszen előfordult már, hogy valaki sokkal jobbnak bizonyult abban a bizonyos kempingszékben ülve, mint a kamera előtt. Sajnos rá pont nem igaz ez a tézis, rendezőként is pont ugyanolyan unalmas és rosszul összerakott filmet tett le elénk, mint amilyenekben szerepelni szokott.

Whip It

Anélkül, hogy sokat elárulnék a sztoriból (nem azért, mert majd mindenki megnézi magának, hanem mert marhára érdektelen), arról van itt szó, hogy a 17 éves Bliss-t mindenféle mucsaröcsögei szépségversenyre hurcolja a valaha jobb napokat látott, ötvenes évekből itt ragadt világszemlélethez makacsul ragaszkodó anyja, ő meg rájön, hogy a csinos pofijának mutogatása helyett inkább görkorin zúzna egy kör alakú arénában pár tetovált lakókocsipark-amazon társaságában.

Látszik, hogy DB nem akart semmit a véletlenre bízni, ezért majdnem minden létező klisét bezsúfolt a filmbe, ami az ilyen önmagát megtaláló tinilányos filmekben előfordulhat, valamelyik csak működik majd. Van itt összeveszés a legjobb baráttal, hazudozás a csapatnak, a szülők ellenkezése, „nemezis” az ellenfél csapatban, hűtlen pasi, estébé. És természetesen a végén minden jóra fordul, ahogy kell. Egyedül a végső nagy győzelem panel maradt ki (upsz, spoiler volt, de nem baj, nem ez fogja tönkretenni a filmélményt), de addigra már annyira érdektelenné válik az egész, hogy tulajdonképpen mindegy is.

A Whip It legnagyobb hibája szerintem az – és most már harmadjára írom le az érdektelen szót – hogy teljesen érdektelen (négy) a váz, amire az egész fel van fűzve. Nekünk nézőknek ugyebár a nyilvánvaló mögé kellene látnunk, és észrevenni, hogy a központi témaként szerepeltetett roller derbi valójában csak egy metafora, és igazából arról van szó, hogy a blablabla. Nem írom le ötödjére azt a bizonyos szót, de ez a második réteg teljesen olyan. Fogja a jól bejáratott kliséket, majd a jól bejáratott módon prezentálja, a legkisebb erőfeszítést sem téve, hogy valamiben különbözzön.

Whip It

A filmbeli sport, vagyis a roller derbi egyébként tényleg létezik, és a film forgatókönyvét jegyző Shauna Cross is űzte jópár évig, szóval önéletrajzi ihletésről van itt szó, csak azt nem értem, miért gondolta, hogy ez majd bárkit is érdekel a filmben szerepeltetett kisvárosi tahó rétegen kívül? Na de ezért nem én ülök a döntéshozó székben, ugyanis a film elég jó fogadtatásra talált (7,2 az IMDb-n), ráadásul a demográfiai adatokat megnézve szinte minden korcsoportnál, és az Államokon kívül is. Oké, a non-US lehet Kanada is, ahol szintén sok a tahó, de akkor is meglepő és számomra érthetetlen a dolog. Amúgy ha 2004 előtt készült volna, azt mondanám, ez a film volt az egyik alap, amire a Ben Stilleres Kidobóst felhúzták, a roller derbi ugyanis annyira Silány Sportok Lapjába illik, hogy kitalálni sem lehetne jobban.

Mielőtt még befordulnék a célegyenesbe ezzel az írással, mindenképpen kell pár szót ejtenem a szereplőgárdáról. A Whip It ugyanis pár meglepően jó alakítással büszkélkedhet, sokkal jobbal, mint amit a film vagy a rendezés miatt elvárható lenne. Nem a főszereplőt megformáló Ellen Page-ről van szó, ő ugyanazt a karaktert hozza, amit minden más filmjében a Juno óta (azért kedveljük), hanem mondjuk a szüleit alakító Daniel Stern és Marcia Gay Harden párosról, de Kristen Wiig is jól teljesít Maggie Mayhem szerepében.

Elérkezett az ítélet órája, és Drew Barrymoore rendezőként ugyanúgy elbukott, mint színészként. Pedig tényleg ott volt a lehetőség, hiszen okosan nem valami fajsúlyos drámával kezdett, hanem egy könnyedebb darabbal, de így sem jött össze. A Whip It fájóan lapos közhelyek puffogtatása majdnem két órán keresztül, amit csak pár alakítás ment meg a teljes csődtől. Tőlem semmiképpen sem érdemel többet 3/10-nél.