Infestation (2009)

Ismét idegeninvázió, ezúttal hatalmas rovarok okoznak gondokat a Coopernek (Chris Marquette) és kompániájának, akik a srác nyugdíjas katona apjához, de leginkább annak óvóhelyéhez akarnak eljutni. A történet nem kínál túl sok újdonságot, nagyjából a szokásos fordulatokat követi, miközben egyenként hullanak a túlélők; szerencsére a tipikus jeleneteket feldobták némi humorral, így némileg frissebbnek hat az egész és még a nagyobb logikai bakikat is sikerült elkerülni. Szintén pozitív, hogy nem túl sok felvezetést kapunk, kb. 10-15 perc után beindul a futás meg a sikítás, ráadásul a mozgalmasabb részek között sem ül le a film, végig fenntartja az érdeklődést.

Infestation

A film amúgy a SyFy (lánykori nevén Sci-Fi) jobb napjait idézi: jobbfajta tévés minőség elfogadható effektekkel, normálisabb, ismerős (nem élvonal, de nem is Antonio Sabato, Jr.) színészekkel. Közülük kiemelendő Brooke Nevin, mint eyecandy-de-tud-játszani-is, és Ray Wise, aki nem eyecandy, de szintén tud játszani.

Pontozda

Lehet, hogy felértékelem az Infestationt, de mivel az Alien Trespassal párban néztem meg, annál pedig mindenképpen jobbnak érzem, így simán kap egy 7/10-et. Nem világmegváltó, de szórakoztató majdnem 90 perc.

Slither (2006)

Slither Féltél már nevetve?

Még 2006-ban, mikor elindítottam ezt a blogot, a Slither volt az első film, amiről írni akartam. Aztán persze máshogy alakult (lustaság nyilván), és ez a piszkozat már vagy két és fél éve néz velem szembe és rázza a fejét elitélően minden egyes alkalommal, amikor bekattintom a freeblog admint. Ez persze a film szempontjából egyáltalán nem releváns, de azért leírtam. És ha már ez a bekezdés úgyis nélkülöz minden információt, még idevésem, hogy a film magyar alcíme (Féltél már nevetve?) mindenképpen az egyik legidiótább, amit valaha. De legalábbis semmi értelme.

– Thank you for saving my ass back there.
– You’re welcome.
– Of course, when l tell that story, it’s gonna be the other way around.
– What do you mean?
– Like l saved you.

És akkor a filmről. A Slither James Gunn író-rendező első írás-rendezése, és a klasszikus inváziós horrorok nyomvonalán halad. Ezek azok a filmek, amikor jön valami trutyi/féreg/egyéb az űrből, és szépen elkezdi zombivá vagy darálthús-arcúvá változtatni az addig békés kisváros lakosságát. Egy maroknyi túlélő pedig próbál túlélni. Na pontosan ez történik a Slitherben, csak éppen a nagy elődökre nem annyira jellemző humorral megszórva. De nem ám olyan humorral, hogy párszor elmosolyodsz rajta, hanem a „francért ittam pont most, folyik a kóla az orromon” fajtával.

Slither” title=

James Gunn amellett, hogy filmjével már önmagában is tiszteleg a zsáner előtt, amit valószínűleg imád, rengeteg kisebb-nagyobb utalást és kikacsintást is bezsúfolt, az értő közönség legnagyobb megelégedésére. Itt jönne most az, hogy felsorolok néhányat, de inkább hagyom, hogy mindenki magának fedezze fel (vagy csekkolja az imdb-n például). Persze ha valakit nem érdekelnek az ilyesmi plusz tartalmak (gondolom a nézők nagyobb része ilyen), a Slither még akkor is kurva jó szórakozást nyújt. Azért is faszák az ilyen „írta-rendezte egyszemélyben” filmek egyébként, mert az esetleges hibák ellenére (a Slither sem tökéletes nyilván) is érződik, hogy szeretetproject volt. Ezt az érzést csak erősíti az R1-es dvd található kommentár (a magyar kiadású dvd-n persze nincs rajta), amit hallgatva végig az járt az eszemben, hogy milyen kurva jó lett volna ott lenni a forgatáson, és hogy tutira végigbaromkodták az egészet.

– Hey Kylie, why don’t you tell Ms. Grant that story ’bout how I saved you from that deer?
– Oh yeah. Bill saved me from a deer.

Persze Gunn nem csak csomó jó ötletet dobált be a filmbe, hanem összehozott egy ütős színészgárdát is. Főszereplőnek rögtön itt van Nathan Fillion, akiről majd valamikor bővebben is értekezek (picit már dicsértem itt), most legyen elég annyi, hogy ha valaha is filmet forgatnék, tutira ő lenne benne a főszereplő. The. Coolest. Canadian. Ever. – no offence, Wolverine. Mellette feltűnik még Gregg Henry és Michael Rooker, valamint Elizabeth Banks, akiről elsőnek biztos nem az ugrik be, hogy milyen jó színész, viszont mindig nagyon jól néz ki. Ráadásként pedig még az imádnivaló Jenna Fischer is felbukkan egy kisebb szerepben.

Slither

Ha néha okoz is gondot a pontozás, ennél a filmnél biztos nem fog. A Slither egy kevés pénzből, de nagyon jól megcsinált, baromi vicces horror-vigjáték, ami még ötödjére látva sem unalmas, ráadásul még a zenék is jól lettek kiválogatva. És amúgy is Nathan Fillion, szóval nyilván 10/10 a pontszám.

1

The Unborn (2009)

A túlvilág szülötte

David S. Goyert (néha S. nélkül), az Unborn író-rendezőjét olyan embernek képzelem, akinek alkalomadtán akad egy-egy jó ötlete, de ahhoz már nincs elég tehetsége, hogy a felbukkanó ötletből egy szépen kidolgozott filmet csíráztasson. Ezt az elméletemet az eddig a lelkén száradó forgatókönyvekre alapozom egyébként. A társírókkal közösen összehozottak ugyanis általában használhatók (Penge-trilógia, Batman Begins, A parazita) vagy éppen kurva jók (Dark City – zseniális sci-fi noir), ugyanakkor az egyedül írtak nem igazán jeleskednek (Jumper). Ezt a filmet sajnos egyedül írta, sőt nagy lendülettel meg is rendezte.

The Unborn

Nem kellett volna, vagyis nem így. A film ugyanis nézhető, de a kettőből ez az egyik pozitívum, amit el lehet róla mondani. Az egész valahogy olyan érzést kelt, mintha egy kultközeli ázsiai horror amerikai piacra baltával kiherélt újrázása lenne. Goyer végig a biztonsági zónában marad, semmilyen értelemben nem tud vagy akar kockáztatni. Emiatt a film nézése közben az egyes jeleneteknél nem is az a kérdés merül fel, hogy hol láttuk már, hanem hogy hányszor. A film ugyanis az utóbbi években készült, horrornak csúfolt thrillerszerű valamik pontos sémáját követi, minden esemény előre megjósolható. Még a film vége is, komolyan. De így hogy izguljon az ember?

A másik pozitívum – és a film megnézésének egyetlen vállalható oka – a főszereplő. A legjobb jelenetek minden kétséget kizáróan azok, amelyekben Odette Yustman a fürdőszobában vagy annak környékén mászkál. Olyankor ugyanis felsejlenek a közepes és kicsit az alatti színészi képességeit maximálisan megbocsáthatóvá tevő erényei. És ez nem sekélyesség ám, hanem optimizmus. Mindenben a jót kell keresni, nem? Na ebben a filmben ő az a bizonyos jó, amit meg kell látni.

Rajta kívül vannak még más színészek is a filmben, de ők a whatever kategóriát erősítik. Szerintem az történt, hogy Gary Oldman és James Remar valahogy részegen odakeveredett a forgatásra, és miközben az ingyen szendvicsekkel próbálták leküzdeni az előző esti szomjasság utóhatásait, beálltak a kamera elé kicsit. Meg aztán a pénz is jól jöhetett az új alagsori tekepályához.

Összefoglalva tehát: az Unborn tipikusan tizenkettő egy tucat thrillor (thriller-horror, haha), ami maximum a főszereplő lány szépségének behódoló férfiak (avagy nők, ne legyünk kirekesztők) számára lehet érdekes, de nekik is inkább a gyorstekerek-megállítom módszert ajánlom az arra érdemes részek fogyasztására. Jóindulatból legyen 5/10.

2

Captivity (2007)

Ha ez az írás a film vágott változatának megtekintése eredményeként született volna meg, így nézne ki:

Ez most mégis mi volt? Megmondom. Egy sablonos tucat-thriller, kiszámítható és sokszor látott fordulatokkal, oltári nagy blődségekkel és logikátlanságokkal. Pedig a zinternet szerint a Captivity egy igazán véres és hátborzongató horror, amit egyébként legalább 13 országban be is tiltottak. Nem mellesleg a plakátokkal is botrány volt, mert ugyebár túl brutálisak voltak, ezért eltávolításra ítéltettek. Na akkor ezúton jelentem (legmélyebb sajnálatommal persze), hogy ha ebben a filmben volt is valami érték, akkor az az ollókezű eduárdok szorgos munkájának köszönhetően a vágószoba padlóján el is halálozott. Ami pedig maradt, azt úgy lehetne összefoglalni, hogy „Fűrész-utánzat elrablós thriller, amiben Elisha Cuthbert nagyon szép, és a férfi főszereplő meg is dugja”. De azt hiszem ez még Cuthbert kisasszony rajongóinak (nekem) is csak mérsékelten elég. Nagyon remélem, hogy érkezni fog egy unrated változat is, mert ezt így, ebben a formában fölösleges volt erőltetni.

Nos, valóban érkezett egy vágatlan változat, ami viszont nem a moziban bemutatott kibővített verziója, hiszen még rövidebb is annál. Ez inkább egy újravágott, kicsit véresebbé, kegyetlenebbé tett verzió, amiből kihagyták a thriller néhány jelenetét (a Jennifer eltűnése utáni nyomozás teljesen kimaradt). Ennek még örülhetnénk is, és mondhatnánk, hogy két filmet kapunk egy áráért, de mivel nem létezik olyan kiadás, ami mindkét vágást tartalmazná, így nem mondhatjuk. De befejezem a hülyeséget, és gyorsan elmondom, milyen lett a Captivity Unrated.

Nem jobb, az biztos. Igazából ezek a plusz jelenetek simán elfértek volna az eredeti változatban is, hiszen annyira nem horrorisztikusak (néhány enyhébb kínzás, véritatás, ilyesmi). Szerintem egyébként csak a korhatár miatt szedték ki őket, ami valahol érthető is. Ha három perc kivágásával szerezhetek egy rakás új nézőt, anélkül, hogy lényegében csonkítanám a filmemet, én is biztos megtenném. Viszont ebből következik az is, hogy a gyilokra éhes nézők számára az új változat sem ad annyit, amitől jobb megítélés alá esne a film. Van azonban egy másik, sokkal lényegesebb eltérés a mozis változathoz képest: a film végére bekerült pár percnyi új jelenet, ami folytatja a sztorit, és gondolom a meghökkentés lenne a célja, de nálam nem működött. Sokkal inkább az „ezt most így tényleg?” nem pozitív reakciót váltotta ki. Persze a tankönyvek szerint akár meg is magyarázható, hogy miért úgy, ahogy, de szerintem akkor is fölösleges volt, és az addigra már leszerepelt filmet sem tette jobbá vagy hitelesebbé.

Captivity

A sztorit még gyorsan idevésem, csak hogy mindenki lássa, mennyire okos. Jennifer (Cuthbert) valami hatalmas sztár, fotómodell, színésznő, akármi. A lényeg, hogy állandóan az újságok címlapján meg óriásplakátokon szerepel, így aztán nem is meglepő, hogy valami elmebeteg jól elrabolja, aztán meg mindenféle kínzásokkal gyötri. Persze Jennifer fogvatartója nem a cenobitáknál tanult, szóval azért annyira nem durvák a kínzások, leginkább csak lelkileg próbálja megtörni rabját. Aztán végül a lánynak sikerül megszöknie a szomszéd helyiségben fogva tartott srác segítségével. Hát ennyi, plusz a kötelező csavar.

Igazából nem is értem, hogy mi volt ezzel a filmmel a rendező célja, hiszen az emberi brutalitás vagy a fogságban tartottak pszichológiájának bemutatásához nem eléggé kidolgozott (sőt, egyáltalán nem), sima horrornak nem viszont nem eléggé véres. Pedig azért attól a Roland Joffé-tól, aki olyan filmekkel jött elő az évek során, mint a Misszió vagy a Gyilkos mezők (meg a Super Mario Bros., de azt most felejtsük el), mindenképpen többet vártam volna.

Összességében még mindig azt mondom, hogy ezt így nem volt túl sok értelme elkészíteni, hiszen már annyi hasonló film van a piacon, mi a fenének még egy? A két verzió összesen kapjon mondjuk 5/10-et, és akkor még nagyon-nagyon jóindulatú voltam (a plusz pár percnyi vér és Elisha Cuthbert szereplésének köszönhetően).

All the Boys Love Mandy Lane (2006)

Majd meghalnak Mandy Lane-ért

Bizony, minden srác imádja Mandy Lane-t, és ez alól én sem vagyok kivétel, ugyanis a filmben őt alakító Amber Heard-re hirtelen egyetlen kifejezés jut eszembe: f—ing hot! Talán a képpel együtt ennyi elég is bevezetésnek.

Mandy a pornós neve és külseje ellenére teljesen visszafogott lány. Normális ruhákban jár, lúzerekkel is barátkozik, nem hülyepicsa, és bár az összes fiú szeretné farkélre hányni, ő nem adja be a derekát vagy egyéb testrészét. Azért nem otthon ülő, Bibliát olvasgató tipus nyugi, szóval eljár bulikra meg ilyesmi, csak nem fetreng a saját hányásában utána. A filmbéli bonyodalom pedig abból ered, hogy Mandy öt másik fiatallal elmegy egyikük hétvégi házába, ami a kibaszott nagy semmi közepén található. Itt aztán mindenki jól érzi magát, van szex, drog és rock and roll (leginkább a piálás része), nem feltétlenül ebben a sorrendben. Kivéve persze Mandy-nek, aki egy szolid lubickolást (ómájgád, az a test…) leszámítva leginkább csak zavart mosolygással száll be a közös programokba. Aztán amikor leszáll az éj, és megjelenik az addig csak szemsarokból elkapott árnyként jelen lévő gyilkos, már Mandy sem mondhatja, hogy kösz, de én inkább kihagynám. Pláne mert ő jelenti a végső trófeát…

– You know we are all trying to get you right?
– Get me?
– Get with you. Here’s the deal, I’m not like the other guys.

Oké, azzal kezdem, hogy én egy kicsit tévedésben voltam ezzel a filmmel kapcsolatban. Valamiért a plakát azt sugallta, hogy ez valami természetfeletti gyilkosos film lesz, ahol páran megerőszakolják és megölik Mandy Lane-t, ő pedig visszajön a halálból, hogy bosszút álljon. Aztán rájöttem, hogy ezt az elképzelt filmet már láttam, Tamara a címe, és elég gyenge volt. A Mandy Lane viszont nem az, ezt már most megmondom. Mivel kicsit lassan indul be a gyilkolás, az eleje unalmasnak tűnhet, de ez csak érzékcsalódás, mert a teljes hosszhoz viszonyítva átlagos időt kap a felvezetés. Talán ha kicsit több nyálcsorgatásra alkalmas jelenet lett volna benne (Amber Heard felöltözve is jelenség, de mivel sekélyes vagyok, jobb szerettem volna minél több jelenetben minél kevesebb ruhában látni), akkor ez az érzés egyáltalán nem jelenik meg, de így is jó volt azért.

Tekintve, hogy egy horror(-szerűséggel) van dolgunk, ejtenék pár szót a gyilkolások milyenségéről is. Nem feltétlenül dicsérő szavakat, én legalábbis ezt tekintem a film gyenge pontjának. Bár van némi gore, közel sem annyi, mint elvárható lenne egy trancsírozós filmtől. Vagy csak én hittem, hogy ez egy trancsírozós film lesz? Végül is, ha megnézzük az utóbbi évek filmjeit a műfajban, egyre inkább jellemző, hogy csak ijesztgetés plusz némi vér van, normálisan kiontott beleket már csak elvétve látunk. Hogy ez jó vagy sem, mindenki döntse el maga. Részemről mindenképpen a nemre megy a szavazat, amíg nem egy Disney-logo után tolják be, addig igenis legyen véres és gusztustalan, hiszen a műfaj része. Pozitívum viszont, hogy legalább a szöveg nem teljesen életszerűtlen, azaz a fiatal szereplők száját el-elhagyja némi fuckolás.

All the Boys Love Mandy Lane

És ha már a szereplőkről ejtettem szót, fel is veszem náluk rögvest. Az ilyen típusú filmekben jellemző, hogy nem bajolnak sokat a karakterizációval, ami végül is érthető, hiszen nagyobb részükből a stáblista előtt úgyis néhai lesz. Akkor meg minek jellemet építgetni? A Mandy Lane-ben a készítők szerint ez másként van, az itteni fiatalok sokkal összetettebbek jellemileg, mint általában a műfajra jellemző. Őszintén szólva én ezt annyira nem vettem észre, de ha ők mondják, biztos úgy van. A lényeg viszont, hogy Amber Heard egyszerűen tökéletes választás Mandy Lane szerepére. Na nem azért, mert annyira drámaian sikoltozik (nem is nagyon teszi egyébként), hanem mert nagyon erős a kisugárzása, jelenléte a képkockákon. Róla tényleg elhiszem, hogy minden srác be akar mászni a bugyijába, és mindegyik magának akarja a bajingóját. És ez nem csak itt van így beállítva, már a Hidden Palms-ban is hasonlóan vibráló jelenség volt a lány. Vele ellentétben áll a másik szőke lány, aki – bár nem rossz anyagból van összerakva, és még cicit is mutat – csak álmodozhat ilyen hatás kiváltásáról. Azért a többi szereplővel együtt korrektül teljesít, nem botrányosan rossz a játéka vagy ilyesmi. Csak hát mégsem Amber (na jó, befejeztem). Ja igen, gondolom mindenki kiszúrta (not) az ismerős arcokat, úgy mint Marcus a Jack és Bobby-ból vagy Luke Girardi a Joan of Arcadia-ból.

A hardcore vér és belek rajongóknak valószínűleg nem fog bejönni a film (bár őket amúgy is nehéz megörvendeztetni), de a hozzám hasonló nézők számára, akik szintén hiányolják, de azért elviselik a hiányát, simán tud egy szórakoztató másfél órát nyújtani, hiszen a forgatókönyv nem rossz, és a kivitelezés is jól sikerült. Én pedig erőt veszek magamon, és nem adok maximális pontszámot, csak a címszereplő lányka miatt. Így marad egy 7/10, ami nagyjából reális. Nagyjából.

28 Weeks Later (2007)

28 héttel később

28 hét telt el a járvány kitörése óta. A fertőzöttek szép lassan éhen pusztultak, Londont pedig amerikai katonai segítséggel elkezdtek megtisztítani és visszatelepíteni az embereket. De most komolyan, kinek jut eszébe egy ilyen hihetetlen baromság? Mármint nyilván a valóságban is ez történne, de logikusan végiggondolva rögtön látható, hogy mi lesz a vége, nem?

Pontosan az. Egy homokszem kerül a gépezetbe, a kór pedig újra elszabadul, és mi végignézzük a nagy mészárlást és London pusztulását. Elragadó látvány, ahogy a mesterlövészek sorban szedik le az embereket (előbb még csak a fertőzötteket, aztán inkább a „God will sort it out” elvre hagyatkozva), majd a forró napalm végigégeti az utcákat. Közben főhőseink próbálnak kijutni, de mi tudjuk, hogy hiába. A végzete úgyis mindenkit elér. Vagy nem?

Nagyon bele lehetne kötni bizonyos dolgokba, de egyrészt az emberiséget látva nem vagyok benne biztos, hogy nem így történne a valóságban. Az arrogancia (ha jön, majd legyűrjük!) és a mindenkinél jobban tudom (bár mondták, hogy ne, azért csak megteszem) valószínűleg ugyanide vezetne. Másrészt pedig ott van az a nagyon fontos tényező, hogy ez a film nagyot ütött. Akkorát, amit már rég nem tapasztaltam. Az egészet belengi valami fojtogató hangulat, szinte a kezdő képsoroktól egészen a stáblistáig (és még utána is) valami furcsa érzés kerített hatalmába.

28 Weeks Later

Nem félelem, vagyis nem olyan félelem, inkább valamféle szorongás volt. Szóval lehet, hogy éppen sikerült kiválasztani a tökéletes időpontot a megnézésre, de valami brutális módon hatalmába kerített az élmény. A kezdeti optimizmustól a gyülekező felhőkön át a kilátástalan menekülésig minden teljesen a helyén volt, tökéletesen illeszkedve. Az egyetlen csalódás akkor ért, amikor a végén nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie. Persze ez a befejezés is teljesen logikus a felvezetésből, de jobban örültem volna, ha a forgatókönyvíró és a rendező növesztenek egy-egy pár herét, és nem legelik le birka módon a happy mealt.

Emiatt a végső értékelésben le kellene húznom a pontszámot, tudom, de egyszerűen nem tudom megtenni. Az összes logikátlanság és hiba ellenére is 9/10-es a film, a helikopteres aprítás pedig egyszerűen cool volt.

28 Days Later (2002)

28 nappal később

Alapvetés, hogy a posztapok jó. Igazából nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, mert ha azt írom, hogy valamiféle elégedettség tölt el, amikor látom, hogy ez a mocskos rohadó társadalom végre megkapja ami neki jár, és lehetőség szerint minél több ember pusztul el, még ha csak filmen is, akkor könnyen rámsütik a szociopata jelzőt. De valahogy mégis ez a helyzet. Sajnos a mai világban már egy apokalipszis sem lenne megoldás, hiszen nem csak a legéletképesebbek maradnának talpon, hanem azok a selejtek is, akiknek elég pénzük van. De ez csak egy kis kitérő volt, most a film a lényeg.

A történet címszavakban, ha valaki nem ismerné: hülye állatvédők, elszabaduló majom, terjedő kór, a fertőzöttek vérengzenek, Jim felébred a kómából, találkozik emberekkel, el akarnak jutni egy biztonságos zónába…

28 Days Later

Kezdjük ott, hogy a kihalt London lenyűgöző. Ahogy Jim mászkál az ismert és ismeretlen helyeken, az operatőr pedig elénk tárja mindezt, mi is úgy érezhetjük, hogy ott vagyunk. A nagy területet befogó, emberektől mentes képek elénk tárják az elhagyott várost, az alákevert zene pedig még jobban segít elmerülni a felvázolt világban. Akaratlanul is a „reménytelen” szó jut eszembe. Aztán megjelennek a fertőzöttek, és már tudom (illetve remélem), hogy főhőseink számára tényleg nincs remény. Hiába a menekülés, hiába az emberfeletti teljesítmény, ebből bizony nem sülhet ki semmi jó, a végén úgyis mindenki be lesz darálva.

Jim és társai végül eljutnak céljukhoz, azonban hamarosan kiderül, hogy a helyzet kicsit más, mint hitték. És itt következik be egy apró törés a filmben, a végső mészárlás valahogy nem teljesen illik a film elejéhez, ami inkább nyomasztó dráma volt, mint akció. Persze nem azt mondom, hogy rossz, mert végülis logikus, ami történik. Jim rájön, hogy már úgyis mindegy, ezért megteszi, amit. Vagy csak bosszúból? Végülis mindegy.

A viszonylagos (főhőseink szemszögéből) happy end szerintem elrontja a film végét, de azért a 7/10 bőven jár neki.

Rise: Blood Hunter (2007)

Rajzás

Pedig már a cím is elrettentő erejű kellett volna, hogy legyen. De naiv voltam, és úgy gondoltam, ha egy filmben együtt szerepel Lucy Liu, Michael Chiklis és Carla Gugino, az nem lehet annyira rossz. Oké, nem A-listás nevek (már Liu sem, ha ugyan volt valaha), de Chiklis mindenképpen érdemel némi figyelmet korunk első számú negatív jófiúja, az ultrakemény Vic Mackey karakterének életre keltéséért. Az esélyt megkapta, el is szúrta, sajnos, bár nem rajta múlt.

Pedig milyen jó vámpírfilmet lehetett volna ebből csinálni, jó sok gyakással… Helyette kapunk valami katyvaszt, amit igazából nem is tudok hová tenni. Egy B film, a B filmek bája nélkül. Jobb sorsra érdemes színészek valami amatőr rendező keze között, aki a jelek szerint egyszerűen nem boldogult a saját forgatókönyvével. Mondanám, hogy szétesik a film, de sajnos egyáltalán nem is áll össze annyira, hogy utána magába zuhanhasson. Ide-oda csapongunk a történések és személyek között, teljesen szervezetlenül és ostoba módon, de az érdeklődésünket valószínűleg előbb vesztjük el, mint a fonalat, úgyhogy a film közepétől már nem is érdekes, hogy mi történik.

Rise: Blood Hunter

Egyébként nem sok minden. Sadie Blake újságírót megerőszakolják és jól megvámpírizálják, ő pedig bosszút áll ezért. Teszi ezt olyan nyeglén és jelentéktelenül, hogy egy jóérzésű ember biztosan felhördül rajta. Ha csak ennyire vagy képes, akkor inkább hagyd a fenébe, anya! Nem szabad így lejáratni a bosszú intézményét! Aztán ott van a nyomozó története is, ami nagyjából annyiból áll, hogy Michael Chiklis szomorúan és/vagy reményvesztetten néz. Tényleg ennyi, és ha nem lenne ott a film végi jelenetekben, az ő szálát simán ki lehetne vágni, annyira nem illeszkedik bele a filmbe. Mintha utólag firkálták volna a forgatókönyv margójára, vagy ilyesmi. Kár.

A Rise egy vámpíros film, írok hát pár szót a vámpírokról. Sehol az emberfeletti erő, sehol a partyface, de még arra a rohadt szemfogra sem futotta, az áldozatok nyakát valami hegyes bizbasszal lyuggatják ki, hogy utána rácuppanhassanak. Erős a gyanúm egyébként, hogy ez a mexikói/spanyol babzabáló rendezőkókler palira vett minket, és a filmben nem is vámpírok vannak, hanem mondjuk vashiányos emberek, és csak emiatt van ez a véraddikció. Töltelék nyomozó ugyan elcsodálkozik egy helyütt, hogy „ilyen gyors regenerálódást még sosem láttam”, de ez biztos csak az átverés része. A nyíl a szívbe gyógymód alkalmazása amúgy hatásos náluk az életelvétel tekintetében, de azt hiszem ez mindannyiunkról elmondható. Ráadásul se elporladás, se semmi nem történik, így még mindig nem vagyok meggyőzve.

A filmről egyébként a tróger szó jutott eszembe, és azt hiszem, valóban kifejezi a lényeget, és sajnos még az sem menti meg, hogy Lucy Liu elénk tárja fedetlen bájait. Őszinte megrendendüléssel kellett tudomásul vennem, hogy már túllépett azon a minőségen, amiért még érdemes lenne végignézni egy szar filmet is. Egyébként nem ő az egyetlen áru a húspiacon, Cameron Richardson és Samaire Armstrong is tiszteletét teszi egy-egy cici- és fürdőruhás villantás erejéig. De nem, még ez sem elég hozzá, hogy 2/10-nél jobb pontot kapjon ez a szarmedvény. Abcúg!

Wicked Little Things (2006)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bánya, ahol csúnya gonosz emberek ártatlan gyerekeket dolgoztattak nagyon rossz körülmények között, aztán meg még rájuk is robbantották azt. A gyerekekből meg zombi lett, és most ők is nagyon csúnya gonoszak, és embereket ölnek csákánnyal, és meg is eszik őket jól. Egy özvegy kétlányos anyának meg pont a környéken van egy kis háza, ami a férje után maradt…

Most már teljesen biztos, hogy ez az „annyira durva, hogy nem mutathatjuk be” csak egy rossz vicc. Ennél unalmasabb filmet rég láttam. Semmi ijesztő, semmi borzongató, és úgy egyáltalán semmi, remélem mindenki messziről elkerüli. 1/10 nyilván.

2

The Gravedancers (2006)

Három barát (John Doe, jócsaj, akárki) a negyedik társuk temetése után visszamennek a sírhoz, hogy közösen elbúcsúzzanak. Egyikük talál egy kártyát, amin egy táncra hívó versike van, aminek ők engedelmeskednek is. Aztán elkezdődnek a gondok…

The Gravedancers

Méghozzá nem is kicsi gondok, mert a kezdő, egészen fasza jelenet után olyan szinten leül a film, hogy egészen az utolsó 15 percig nem is sikerül talpra állnia, és még akkor sem rendesen. Pedig egy ilyen alapsztoriból valami nagyon jót is ki lehetett volna hozni, de ehelyett csak egy teljesen buta, ötlettelen vackot kapunk, sajnos. Sablonos, kiszámítható jelenetek, átlátszó karakterek, fölösleges érzelmi szálak (már ha ezt lehet annak nevezni), nevetségesen gyenge színészi játék, és közben párszor még az e-maileket is csekkoltam. Egy horror közben. Izgalmas. A műfaj rajongói persze úgyis meg fogják nézni, a borzongásra vágyó többieknek (ilyen vagyok én is) viszont nagyon nem ajánlanám. 3/10

8 Films to Die for. Hát nem tudom. Azért választottam ezt elsőnek, mert szerepel benne Josie Maran, de egy kis pokies-on kívül ő sem sok vizet zavart. Nem jó kezdet, ha már rögtön az első ilyen unalomparádé, szóval a „túl durva, hogy bemutassuk” csak üres dumának néz ki eddig. Arról nem is beszélve, hogy már 10 film az a 8. Na majd a következő, remélhetőleg.