Battle for Terra (2007)

Harc a Terra bolygóért

A pontosan nem behatárolt jövőben járunk, amikor az emberiség minden ügyességét és tudását latba vetve végre sikeresen szétkúrta a bolygónkat (és még pár másikat). Az egyetlen esélyt a túlélésre egy távoli planéta jelenti. Annak lakói azonban – akik mellesleg mesés békében és harmóniában élnek egymással és a környezetükkel – érthető okok miatt nem szándékoznak átadni élőhelyüket az emberiség nevében háborút hirdető gonosz ezredesnek. De nem mindenki osztja a katonai vezetés nézeteit, így a fiatal idegen lány szövetségesre lel egy földi katona személyében…

Battle for Terra

Oké, szándékosan fogalmaztam így az előző bekezdést, de a Battle for Terra és a „félmilliárdos film” története között tényleg akkora a hasonlóság, hogy arra már felfigyelhet a néző (ha pedig nem tenné, most jól felhívom rá a figyelmet). Annak eldöntésére, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb, nézzük a tényeket: a Terra 2007-ben készült, de a rendező-forgatókönyvíró Aristomenis Tsirbas már 2003-ban elkészítette a nagyfilm alapjául szolgáló Terra című rövidfilmet. James Cameron állítólag már több, mint tíz éve érlelgette saját ötletét, és 1997-ben mind a ketten dolgoztak a Titanicon, előbbi a digitális részlegnél, utóbbit meg tudjuk, ugye. Mindezek ismeretében pedig teljesen egyértelmű, hogy… A mondatot mindenki fejezze be tetszése szerint.

De ha a történet hasonlóságokat mutat, akkor valahol sorsszerű, hogy a Battle for Terra is pont ebben a versenyszámban teljesítsen gyengén. Nem azért, mert annyira rossz lenne – a legtöbb hiba nem zavaró nézés közben (csak utána ne kezdjen el rajta gondolkodni az ember) – hanem mert annyira átlagos. Minden fordulat, minden történés kiszámítható, és a sokszor látott események szórakoztató, érdekes tálalásához tényleg kell tehetség, ami sajnos a kimondhatatlan nevű rendezőnek nem állt rendelkezésére (Cameron azért jobban csinálta).

Battle for Terra

A hasonlóság viszont itt véget is ér, hiszen a Battle for Terra „rendes” digitális animációval készült, élő karakterek nélkül. Ráadásul nem kapott túl nagy nyilvánosságot sem (én is teljesen véletlenül akadtam rá), bár jól meg van tömve sztárokkal. Többek között Evan Rachel Wood, Luke Wilson, Chris Evans, Ron Perlman, Danny Glover és Justin Long is beálltak a mikrofon mögé, hogy életre keltsék az animált karaktereket, és amennyire megítélhető, elég jó munkát is végeztek. Ugyanez elmondható az animátorokról is, a film képi világa ugyanis remekül sikerült. Minden tárgy és űrhajó a helyén van, a csaták és robbanások – még ha a jelenetek nem is túl innovatívak – leírására pedig a pazar jelző a legjobb.

Animációs filmeknél fontos még beszélni magukról a karakterekről, ami ebben az esetben eléggé megosztó lehet. Amióta elindult a nagy CGI-bumm a filmvilágban, mindig arra törekedtek, hogy a legutolsó pattanásig minden a helyén legyen az arcokon, és úgy általában az egész a lehető legtermészetesebbnek tűnjön. Aztán pár éve a tökéletességre törekvés abbamaradt, és mostanra az élethű mimikai ráncok helyett inkább a minél stilizáltabb karakterek hódítanak. Ez a helyzet a Terra esetében is, és bevallom nekem annyira nem tetszik. A normális (nem rajzfilmszerű) környezetből ugyanis eléggé kilógnak ezek a kissé karikatúra-karakterek, de a mostanában készült vagy készülő animációsokat elnézve a közönséget nem zavarja, így a következő pár évre még biztos ez lesz a trend.

Battle for Terra

Ugyan közel sem tökéletes, ráadásul pofátlanul másolja a Függetlenség napja kulcsjelenetét, mégis érdemes lehet megnézni, ha épp nincs más talonban. Nálam 7/10-et kap, és majd pár év múlva ismét előkerülhet egy megtekintésre.