2

The Fast and the Furious (2001)

Halálos iramban

Rögtön a közepébe: számomra egyszerűen érthetetlen, hogy miért lett ez a film ennyire felkapott a sok tuningmajom által, hiszen az egészből nagyjából annyi az emlékezetes, hogy párpercenként elismétlik a NOS márkanevet, megszolgálva a termék-elhelyezési szerződésbe nagylelkűen bekanyarintott összeget. Mert amúgy a TFATF teljesen átlagos, semmi kiemelkedőt nem mutat, és az autós „alkotások” között is van szégyellni valója bőven. Ha már kocsikról van szó, akkor nem ártana például néhány normálisat is a filmbe pakolni, nem? Itt viszont csak mindenféle buzi neonos meg szarrá spoilerezett és hülyegyerek-színre festett hányadékra futotta, néhány kivételtől eltekintve (1970-es Dodge Charger). Itt mondjuk megjegyezném, hogy számomra elfogadhatatlan bármilyen külső, és a legtöbb belső pimpelés – autóról van szó, ha valaki öltöztetni akar, vegyen Barbie-babát – szóval az előző sorokat ennek figyelembevételével kéretik olvasni.

Jordana Brewster a TFATF-ban

De visszatérve a filmre, számomra az akciójelenetek minősége is egyértelműen a negatív felé tendál. A versenyjelenetek bénák, aminek legfőbb oka persze a hülye vágás. Nem is értem, miért nem képesek leszokni erről, hogy minden harmadik vágókép azt mutatja, amikor a szereplő vált vagy pedálozik. Vagy ez csak szerintem rohadt idegesítő? Mindenesetre a legtöbb versenyzős filmet és autós üldözést ezzel szokták elkúrni. Ehhez képest a film másik jellegzetes izéje, a „minden csavarba belezoomol a kamera” nem is annyira zavaró, inkább csak megmosolyogtató pozőrködés, de ha ez Gary Scott Thompson elképzelése arról, hogy mi a cool, el tudom fogadni.

Bár úgy tűnhet, hogy most aztán jól le fogom pontozni a filmet, de a popcorn-tagságival rendelkező blogolvasó tömegek (harmadszor írtam le ezt a kifejezést, innentől rendszeres szófordulattá nyilvánítom) már tudják, hogy igazából az átlagosságán kívül sok gondom nincs vele, és egynél többször láttam már, szóval megkapja a 6/10-et. Lehetnék nagylelkű is 7 ponttal, mert Jordana Brewster a szögletes állkapcsa ellenére is aranyos, de Michelle „tahómexikóinagypofájúcsaj” Rodriguez miatt sajnos ez most nem fog bekövetkezni.

In the Bedroom (2001)

A hálószobában

Azzal kezdeném, hogy ez a film átvert engem. Vagy én vertem át magam a filmmel. Vagy nem tudom. De az biztos, hogy teljesen másra számítottam, ugyanis én azt hittem, hogy majd látok egy filmet arról, hogy Nick Stahl dugja Marisa Tomei-t, a szülei meg ellenzik, és ebből lesz a drámai feszültség, ami a film végére persze megoldódik jól és happy end. Avagy nem oldódik meg jól, és nem happy end, hiszen mindkettő beleférne. Ehhez képest viszont…

A film eleje tényleg arról szól, hogy Nick Stahl dugja Marisa Tomei-t, a szülei pedig ellenzik a dolgot, hiszen az általa játszott Frank még fiatal, éppen egyetemre készülne, Natalie-nak pedig már van két gyereke, illetve egy volt férje, Richard. Richard kellően ellenszenves ahhoz, hogy utálhassuk, és persze egyértelmű legyen, miatta lesz valami galiba a szerelmesek körül. Aztán itt ért a meglepetés, ugyanis a felvezetés után kiderül, hogy ez a film igazából Frank szüleiről szól.

Arról, hogy két idősödő ember hogy képes kezelni a házasságukat, mihez kezdenek egymással és magukkal a fiuk nélkül, és a többi hasonló problémáról, ami a középkorú szülőkre vár. Talán azért, mert nem vagyok sem középkorú, sem szülő, nem igazán tudtam azonosulni a helyzetükkel, és az általuk átélt dráma sem érintett meg annyira, mint ahogy a film alkotói szerették volna.

A szülőket Tom Wilkinson és Sissy Spacek alakítja, nem rosszul, de nem is kiemelkedően. Wilkinson nagyjából ugyanazt a karaktert hozza, amit jópár évvel később az Utolsó csókban megismételt. Nyugodt természetű, hadd folyjanak a dolgok a maguk útján tipusú ember, akiről azért sejtjük, hogy valamivel azért meglepetést fog okozni. Sissy Spacek is jól hozza a szerető, ám kissé önző és irányító anyát, de számomra ezen felül semmi extrát nem nyújtott ebben a szerepben. Amit pedig Marisa Tomei-ről el tudok mondani a filmmel kapcsolatban, hogy konstans módon szép, de ha ebből a szerepből kellene megítélnem, hogy jó szinésznő vagy sem, akkor nem sok fogódzóm lenne, mert elég keveset szerepel.

Bár a két filmbéli csavar (vagy inkább fordulópont) remekül működött, hiszen egyáltalán nem számítottam rájuk mégsem tetszett túlzottan a film. Azt hiszem úgy tudnám megfogalmazni, hogy nem igazán szerethető. Valahogy az egész atmoszférája olyan távolságtartó, és hiába játszanak jól a színészek, nem tudtak rokonszenvet kiváltani, így pedig csak nézője lehettem az eseményeknek, nem pedig részese, pedig egy drámánál szerintem elsődleges, hogy úgy érezhessük, akár rólunk is szólhatna, másként nem fog hatni. Sajnos nem is hatott, így csak egy 5/10-et adhatok neki. Pedig szerettem volna szeretni, tényleg.

5

How High (2001)

Fűre tépni szabad

Persze tudom, én vagyok a barom, amiért egyáltalán felmerül a gondolat bennem, hogy ilyen szarokat nézzek. Mondjuk, hogy időnként megpróbálom bebizonyítani magamnak, hogy a prekoncepcióim nem mindig állják meg a helyüket. Például itt van az, hogy utálom a feka filmeket, mert kurvára nem szólnak semmiről, csak a rakétázásról meg a baszásról, és úgy általában valami laza és menő dolognak próbálják eladni a füstölést (ja igen, az ilyen tipusú füves filmeket is utálom). Ráadásul még a poénok is szarok. A How High esetében is pont ez történt. Methodman és Redman a legjobb bizonyítékai annak, hogy igenis van létjogosultsága a klisénigger szónak. Nagy nehezen végigszenvedtem, mert biztos akartam lenni, hogy nem történik semmi olyan, ami felpontozná a filmet (a végén meghal minden szereplő, mondjuk), de sajnos nem történt, így ez kőkemény 1/10 marad. Ha látjátok valahol, köpjétek le helyettem is.

Exit Wounds (2001)

Sebhelyek

Ez a film annyira szar, hogy még írni sem lehet róla rendesen. Pofátlanul összelopkodott közhelyparádé, borzalmas szinészi alakításokkal, és egyszerűen fájt nézni..

Az egy dolog, hogy ellövik benne az összes klisét, úgymint kezelhetetlen zsaru új körzetbe kerül, nem tudja, hogy főnök és beszól neki, kocsi mellett csikkhalom, korrupt zsaruk, új fiú beavatása verekedéssel, nagypofájú feka, stb., de mindezek még elnézhetőek lennének, ha jó lenne az akció. Sajnos nem az, egyszerűen gagyi, sokkal gagyibb, mint bármelyik random karatéjos filmben, pedig itt valószínűleg jóval több zsét pakoltak alá. Szégyen, hogy ilyen film készülhet vagy készülhetett egyáltalán.

Szóval mindenki kerülje el jó messzire. De tényleg. Mondanám, hogy legalább ott van Jill Hennessy, de azért ez édeskevés. Úgyhogy csak azért nem 0/10, mert sajnos léteznek még ennél is rosszabb filmek.