Transformers (2007)

Transformers

Ezúton is szeretném kifejezni sajnálatomat a filmsznobok felé, amiért egy ilyen “értéktelen szar” filmmel kezdem az évet, de ez van. A Transformers nálam az utóbbi egy-két év egyik legnagyobb kedvence volt, és így a harmadik megnézés után gondoltam végre írok róla pár sort ide is.

Az a helyzet, hogy a gyermekkori rajongásom sok-sok tárgya közül a Transformerek valamiért kimaradtak. Összesen talán egy képregényt olvastam, de akkor valamiért nem szippantott be a világa. Aztán felnőttebb fejjel nagyjából megismertem, hogy miről is van szó, de akkor sem mélyedtem el benne túlzottan. Nem hiszem, hogy a képregényforma miatt, hiszen az egyéb comicoknál egyáltalán nem volt akadály, sőt. De tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy ehhez a filmhez abszolút nem a sorozat rajongójaként közelítek, hanem csak olyan nézőként, akit simán meg lehet vezetni azzal, ha óriási robotok harcolnak egymással, lehetőleg nagy robbanások kíséretében. Ez a film pedig pontosan ilyen.

Transformers

A képregények felületes ismerőjeként fenntartások nélkül elhiszem bárkinek, ha azt mondja, hogy Michael Bay ezzel a mozival meggyalázta az eredeti karaktereket és úgy egyáltalán a Transformers szellemiségét. Elhiszem, csak nem érdekel, amíg ilyen a végeredmény. Mert szerintem a látvány szinte tökéletes volt, egy olyan vizuális bukkake, ami után a néző arcára öröm és boldogság ül, amit nem szívesen törölne le. Kedvenc részem például az autobotok és álcák átalakulása, jó azt látni, hogy végre minden résznek megvan a helye, nem csak úgy lesz a nagy valami a kisebb valamiből, mint általában bármilyen átalakulós filmben (amikor a 170 centis ember átváltozik négyméteres űrgecivé, csápokkal meg lángszóróval). Az akciójeleneteket összekötő poénok és párbeszédek pedig csak további jó pontokat jelentenek. Komolyan, milyen viccesek voltak a szülők képsorai, meg az ülj az ölembe rész is, nem?

Rengeteg ismerős arc teszi tiszteletét a filmben hosszabb-rövidebb időre, és sokakkal ellentétben én sem John Turturro karakterét, sem az alakítását nem éreztem cikinek, az azért egészen máshol kezdődik (mondjuk Ray Liotta a Dungeon Siege-ben). Shia LaBeoufot is divat lett fikázni, de őt is meg kell védenem. Illetve nem is kell, de meg fogom (úgy, de úgy), mert a srác egyrészt jól hozta a viszkető farkú tinit a vígjáték részben, másrészt pedig akcióhősként is teljesen elfogadható volt. Azt pedig már régebben is írtam, hogy ott a tárcámban a Megan Fox rajongói klub tagságija, szóval az ő részvételével kapcsolatban nem is nagyon kell egyebet hozzátennem, gondolom.

– Are you running a diagnostic?
– Should I be?
– Yes, you should.
– So I am.

A rajongást picit visszafogva azért leírom, hogy nagyon jól tudom, hány száz sebből vérzik ez a film, nem kell felnyitni a szemem. Tekintélyes listát tudnék írni a sok hülyeségről és logikátlanságról, de az a helyzet, hogy amikor óriási robotok csatáznak robbanások közepén, akkor valahogy nem tud érdekelni, ha beleraknak a filmbe egy viccesnek szánt, de sajnos nem vicces karaktert tök fölöslegesen (igen, a világ legjobb hekkerére gondolok, engem ő zavart a legjobban). A pontszám természetesen tükrözi a gyermeki lelkesedésemet is (még egyszer mondom: óriási robotok!), de azért bőven nem csak amiatt lett 9/10 a vége, hanem mert számomra a tinivígjáték jelleg nagyon feldobta, és mert kurva jó, na.

briangatwood | January 1st, 2009 at 1:01 am
Általános: kritika | Konkrét: , , , ,

blabla