The New Guy (2002)

Az új fiú

Két rossz film után most már következzen egy jó is, és ha már tegnap előhoztam a jó lúzerfilmek témáját, akkor legyen egy olyan, ami ezt a kategóriát majdnem maximálisan belakja. Az új fiú ugyanis ilyen. Mondjuk ez a film eleve helyzeti előnnyel indul, hiszen a főszereplő, DJ Qualls már ránézésre is egy szánni való szerencsétlen, tipikusan az a figura, akit a jobb érzésűek már nem is bántanak, inkább maguk elé engednek a menzán, hadd legyen egy kis öröme az életben. Egyébként csak szerintem eldönthetetlen, hogy hány éves? Ránézésre simán azt mondanám, hogy valahol 18-45 között van.

Azért az általa játszott Dizzy nem ennyire gyámoltalan (csak hát a színész feje, ugye), vannak barátai meg ilyesmi, és még az iskola menő csajára is rárepülne, az más kérdés, hogy nem jön neki össze. Aztán amikor a félvak könyvtáros néni mindenki szeme láttára eltöri a farkát, Dizzy úgy dönt, hogy ez már azért sok a szégyenből, és iskolát vált. Egy Luther nevű feka börtönmadár segítségével kitalál magának egy új személyiséget, amivel gyorsan a kívánt kasztba katapultálja magát az új iskolában. Persze ott is van menő csaj, aki ráadásul még szurkolólány is, viszont legalább nem a focicsapat irányítója a pasija.

The New Guy

A New Guy nem azért jó film, mert valami egészen eredetit nyújt nekünk, elkerülve a sablonokat, hiszen nem is teszi ezt. Viszont olyan formában tálalja a szokásos tinifilmes kliséket (régi barátok leépítése, jajhazudtambocsássmeg, stb.), hogy nem lesznek fárasztóak, és emellé még egy adag elfogadható humort is sikerül odarakni. Néhány jelenet pedig egyszerűen marha jól van megcsinálva, és itt most nem feltétlenül a szemmel verésre gondolok, bár az is jó. De például DJ Qualls vonulása Phil Collinsra valami hihetetlen jól sikerült, nem hittem volna, hogy őt ennyire lazának is lehet mutatni. Priceless.

Ráadásul az egészet megtámogatták néhány jó színésszel. A főszereplőről már regéltem, szerelmének tárgyát (vagy alanyát, hehe) pedig Eliza Dushku játssza, aki nem csak szép meg nagyon szexis rekedt hangja van és amúgy is a Buffy óta imádok, hanem még az albán őseinek is tiszteleg egy picit. Rajta kívül igennel felel még a névsorolvasáson Eddie Griffin az őrült Luther szerepében, és természetesen Zooey Deschanel, aki meglepő módon egy kissé alternatív lánykát alakit, ráadásul szőkén (és még a dzsungelt is magával viszi bulizni). Kisebb-nagyobb mellészerepekben és cameókban pedig ilyen nevek tűnnek fel, mint Tony Hawk, Jerry és Charlie O’Connell, Gene Simmons, Tommy Lee, a Kool and the Gang, Henry Rollins, David Hasselhoff! és még maga Vanilla Ice is.

Nem tagadom, az egyik kedvenc filmem a témában, ráadásul a szereplők nagy részét is komálom, úgyhogy gondolkodás nélkül ki is osztok a filmnek egy 8/10-et. Enjoy.

briangatwood | January 20th, 2009 at 4:40 pm
Általános: kritika | Konkrét: , , , ,

blabla