Thunderball (1965)

James Bond: Tűzgolyó

Jelentkezzen, aki az eddigi pontszámok alapján úgy gondolta, hogy már előre tudja, milyen lesz a következő Bond-kaland. Bár nem látszik, elárulom, hogy én bizony feltettem a kezem. Naivan azt hittem, hogy az 6-7-8/10 után folytatódni fog a tendencia, a színvonal egyre csak nő a végtelenbe és tovább, és majd láthatok egy jó kis 9/10-es filmet. Persze ez nem következett be, és az a helyzet, hogy a Thunderballnak még a szinten maradás sem sikerült igazán.

Az egész ott kezdődik, hogy a szálakat megint a SPECTRE omnipotens (a művelt olvasóban most felrémlik az idevonatkozó Jóbarátok poén) ura és kisdobosai mozgatják, ami szerintem nem annyira szokott jót jelenteni. De tényleg, ott van egy rakáson a világ összes bűnöző lángelméje, megtámogatva mindenféle hipermodern, még nem is létező apparáttal, és mégis annyira fatökűek, hogy nem képesek elintézni egy darab titkosügynököt (aki ráadásul nem is titkos, hiszen nagyjából az egész világ ismeri). Na jó, ez mindig is olyan része volt a Bond-filmeknek, amik fölött szemet kell hunynunk. Ha én lennék a főgenya, és sikerülne elfogatnom a nemezisemet, tutira azzal kezdenék, hogy eltöretném mindkét lábát, és csak azután kezdenék bele a kötelező nagymonológba arról, hogy végre szemtől szemben is találkoztunk, miszter, és hogy most nem menekülhet, meglakol mindenért, amit ellenünk tett. Eltört lábakkal talán még igaz is lehetne a nem menekülhet rész. De ez persze csak én vagyok, a SPECTRE nem tesz ilyet, ők bérgyilkosokból is csak egyet-egyet küldenek alkalmanként. Tényleg, milyen snassz lenne, ha 5-10 géppuskás szarrá lőné Bondot a budin? De legalább hatékony.

Thunderball

Na mindegy, vissza a lényeghez. A SPECTRE megint mozgolódik, és természetesen megint pénzt akar. És természetesen a szükséges összeget nem újságkihordással szeretnék megkeresni, ezért egy jól szervezett akció keretében lenyúlnak két atombombát a NATO-tól, majd megzsarolják őket, miszerint ha nem kapnak százmillió fontot (vagy annak megfelelő dollárt) határidőre, akkor bizony az egyik nagyváros Hirosima 2-t fog játszani. Az illetékesek persze húzzák a szájukat, inkább nem fizetnének, mint igen, úgyhogy össze is trombitálják Európa összes duplanullás ügynökét, hogy akkor „okoskodjatok ki valamit, srácok”. Persze Bondnak máris van egy nyoma, amit követni tud, szóval nem kétséges, hogy ki fogja felgöngyölíteni ezt a csúnya ügyet…

Ahogy a plakáton is látható, Bond ezúttal szinte lubickol a nők tengerében. Négyen is rendelkezésére állnak a film során, közülük háromnál pedig pontot érő fogásokat is bevet kedvenc titkosügynökünk. Ilyen szempontból amúgy teljesen jó a film, hiszen a Bond-lányok minden altipusa megtalálható: a köze-sincs-semmihez-de-egy-dugásra-jó, a gonosszal-van-de-lefekszik-Bonddal és a gonosszal-van-de-Bond-áttéríti is. Ez utóbbi egyébként mindenképpen a Thunderball legnagyobb erénye, ugyanis személyes preferenciáim alapján a Domino-t alakító Claudine Auger (a lenti képen) a legszebb nő, akibe Sean Connery Bondként valaha is beleakadt. Sőt – bár ez merész kijelentés – benne van a legszebb háromban (bár a másik kettő most hirtelen nem tudom, ki lenne, de azért ennyi esélyt adok a többieknek is), akik Bond-filmben szerepeltek. Neki egyébként a karaktere is figyelemre méltó, hiszen Domino az első aki túllép az ágyékmelegítő szerepén és tevőlegesen is részt vesz a főgonosz elpusztításában. Érdekességként még azt is ideszúrom, hogy Claudine Augert, sok más szereplőhöz hasonlóan újra kellett szinkronizálni a túl erős akcentusa (vagy nem létező angoltudása miatt), így őt az eredetiben Nikki Van der Zyl hangján hallhatjuk (aki többek között Ursula Andresst is szinkronizálta a Dr. No-ban).

Thunderball

És akkor most már rátérnék arra is, hogy miért volt ez a film csalódás kicsit. Nem a történet miatt, mert az nagyjából vállalható, és a technikai megoldások is teljesen rendben voltak. Az egyik ok a főgonosz, Emilio Largo, akit Adolfo Celi kelt életre. Largo karakterében simán ott volt a lehetőség, de ezzel sajnos nem éltek, így az egész csak lóg a levegőben. Kap egy ilyen cool nevet, meg egy kalózos szemkötőt, és aztán kiderül, hogy igazából semmi érdekes nincs a karakterben, csak egy újabb majom, aki Blofeld parancsait teljesíti (aki még mindig nem jelenik meg teljes valójában. Az egész figura olyan kis buta, sótlan, semmilyen, egyáltalán nem fineszes, ahogy egy Bondhoz méltó ellenféltől, a SPECTRE kettes számú emberétől várnánk. A másik ok, amiért nem annyira szerettem ezt a mozit, az a rengeteg víz alatti jelenet. Jó, tudom, hogy sokan pont ezért kedvelik a Thunderballt, mert tele van látványos viz alatti akciókkal, de én alapból sem vagyok oda túlzottan a búváros dolgokért, de itt ráadásul sokszor piszok hosszú időt pazaroltak ezekre a részekre. Nem mondom, hogy nem látványos, mert az (a költségvetés itt is több volt, mint a megelőző filmeké összesen), de nekem akkor is unalmas volt. A harmadik ok pedig az a csúnya hiba, amit a film végén elkövettek a készítők, nevezetesen, hogy simán elfelejtették az egyik szereplőt. Az egyik pillanatban még ott van, a másikban meg már nyoma sincs. Abszolút nem vagyok hibavadász, az olyan apróságokat észre sem veszem, meg nem is nagyon érdekelnek, hogy például egy jelenetben a vágások között Bondnak másfajta búvárszemüvege van, de ez egy durva és zavaró hiba volt, ami még nekem is az arcomba vágódott. Kár.

A végeredményt nehéz kimatekozni, mert egyrészt ott van a nem jó gonosz (haha) és a búvárkodós részek, amik lehúzzák, másrészt ott van Domino, aki meg fel. A kettő közötti egyensúlyt talán egy 6/10-zel lehetne kifejezni, és akkor ezzel most megint ott vagyunk, ahonnan a Dr. No-val elindultunk.

briangatwood | July 31st, 2008 at 4:42 pm
Általános: kritika | Konkrét: , , , ,

blabla