Juno (2007)

Juno

Azt biztos mindenki tudja, hogy a Juno az idei Oscar papírforma jelöltje volt (vagyis kb. egyértelmű volt, hogy ott lesz a borítékra esélyesek között), és a négy kategóriából egyben (legjobb eredeti forgatókönyv) végül sikerült is szoborra váltani azt a bizonyos jelölést. Ez nem meglepő egyébként, hiszen mindig és mindenütt siettek kihangsúlyozni, hogy ezt a forgatókönyvet bizony egy ex-sztripper, bizonyos Diablo Cody írta. Az akadémia öregecskedő illetékesei pedig nem hagyhattak ki egy ilyen lehetőséget, hogy végre merésznek, prüdériától mentesnek tűnjenek. A vetkőzőscsaj előtérbe helyezése marketing szempontból biztosan jó ötlet volt, hiszen egyrészt hírverés a filmnek, másrészt akik bedőlnek a hype-nak, azok valószínűleg kevésbé szúrják ki a film hibáit.

Mert a felszín alá ásva kiderül, hogy vannak ám hibái. Na nem azt mondom, hogy a Diablo-lány (így ránézésre biztos necromata, hehe) menjen vissza rudat fényesíteni vagy asztalon topogni (fene tudja melyikkel kereste a kenyerét), de azért pár leckét még nyugodtan vehetne forgatókönyírósdiból. Nem tudom, hogy ez jó vagy sem, de nekem állandó vesszőparipám az ilyen stílusú filmeknél a női főszereplő milyensége. Egyszerűen kell, hogy legyen egyénisége, éreznem kell, hogy különleges, hogy „ezért a lányért én is tepernék, bakker”, mert különben az egész film hiteltelenné válik, és onnantól kezdve már nem ér egy fatányért sem. Oké, a Juno-ban nem a csajozás a lényeg, nem arra megy ki a játék, hogy a srácnak kell a lány vagy fordítva. De ha már az alaphelyzet szerint Juno nem éppen átlagos lány, akkor ebből talán érdemes lenne megmutatni valamit, nem?

Mert itt is az van, hogy azt mondják róla, különleges, de mi ezt csak abból tudhatjuk, hogy színes csíkos zoknit hord, és az iskola folyosóján kétszer is szembe halad a tömeggel. Ja igen, és kapunk egy kis zenei képzést is, hiszen a Gilmore Girls óta népszerű lett mindenféle, nem pop műfajban alkotó, a múlt ködébe vesző letűnt vagy sosem csillogó zenekarokat emlegetni. Mert attól alternatív lesz az ember, nyilván. Na jó, ha bele akarom magyarázni, akkor azért az is kiderül menet közben, hogy Juno tulajdonképpen nem sokat tud magáról, keresi az útját, vagy mit csinál. És szerintem pont ez a baj a scripttel, hogy az írója sem tudta pontosan, hogy mit is akar. Egy történetet arról, hogy élik meg az emberek a nem betervezett terhességet, vagy azt megmutatni, hogy milyen egy fiatal lány élete, aki rájön, hogy tulajdonképpen nem sokat tud önmagáról. Vagy? Végül is ezt nem nekem kell megfejteni szerintem, a lényeg, hogy bármit is akart, nem annyira jött be.

Nem akarom nagyon bántani a filmet, mert annyira végül is nem volt rossz, csak kicsit következetlen. Nem arra gondolok, hogy a történetben nagy lyukak lennének, az végső soron elég jól össze van rakva, nincsenek nagy logikai bakugrások. A karaktervezetés viszont elég hiányos. A főszereplőről már fentebb írtam – persze lehet, hogy az csak az én bogaram – a többiek pedig még kevésbé kidolgozottak, sajnos.

Ha valami pozitívumot akarnék írni, akkor mindenképpen zene állna annak a bekezdésnek a középpontjában. Jól összeválogatott és nagyjából jó helyen felcsendülő indie dalokat hallhatunk, amik nagyon sokat segítenek a viszonylagos hangulat megteremtésében és az elmélyülésben. Szóval a zenei szerkesztőnek mindenképpen pirospont jár. A másik pozitívum pedig mindenképpen Ellen Page, aki egyrészt nagyon jól játszott, másrészt pedig még a néhol topis ruhái ellenére is szép volt. A második egyébként Jennifer Garnerre is érvényes, hiszen ő is nagyon tündökölt – sajnos az alakításáról ugyanezt már nem lehet elmondani. De ez tulajdonképpen nem meglepő, hiszen ő nagyjából soha nem lépett még túl a klasszikus „savanyúcukrot szopogattam felvétel előtt” arckifejezésén (azért szeretjük ám). Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy remélem ez a szerencsétlen Michael Cera egyszer majd kap egy olyan szerepet, ahol nem George Michaelt (nem az énekest, Bluth-t) kell újra és újra eljátszania. Legalább derüljön ki, hogy képes-e másra vagy sem.

Összefoglalva tehát, a Juno nem rossz film, de nem is jó, annyira biztosan nem, mint ahogy elhitették az emberekkel, más indie filmekkel összehasonlítva pedig egész biztosan alulmarad. Ezzel a teljesítménnyel pedig csak a 6/10-ig tudta felküzdeni magát.