Doomsday (2008)

Végítélet

Alapvetés, hogy a posztapok jó. Hogy is lehetne rossz egy olyan téma, ami az emberiség (vagy legalább egy tetemes része) pusztulása utánra helyeződik? Na ugye. Másik alapvetés, hogy az a film, amiben Rhona Mitra szerepel, ugyancsak előnnyel indul nálam. Rakjuk össze a kettőt, és megvan a verhetetlen kombó? Majdnem. Sajnos a Doomsday-nek nem sikerült kihoznia a maximumot ebből a mixből, csak egy olyan film jött létre, ami sokszor buta, néhol blőd, de azért végig szórakoztató. Ez is valami.

Anglia már megkapta a magáét a 28-as duológiában (nappal, héttel), most pedig Skócia van soron. A közeli jövőben meg is jelenik egy vírus, ami rövid idő leforgása alatt szépen megritkítja a derék szoknyás lakosságot. A kormány nem pöcsöl sokat, ellenszer híján blokád alá vonják az egész országot, és onnantól fogva vagy 20 évig se ki, se be nem juthat senki. A vírusokról persze tudjuk, hogy nem adják olyan könnyen magukat, így nézőként már nem is lesz meglepő a fordulat, amikor kiderül, hogy már Londonban is felütötte a fejét a fertőzés, ami ugye elég nagy gond.

A jó bűvész mindig elő tud húzni egy trükköt az ingujjból (a mentalisták meg csak erőlködve szuggerálnak, de ez most nem ide tartozik), a forgatókönyvírók pedig ugyanezt szokták tenni a reménysugárral. Itt is megérkezik menetrendszerűen, méghozzá pár műholdfelvétel formájában. Kiderül ugyanis, hogy az illetékesek már pár éve tudnak róla, hogy a lezárt Skóciában még élnek emberek, ami egy ellenszer meglétét jelentheti. Gyorsan be is küldenek érte egy kis csapatot, hogy ugyan, szerezzék már meg azt a szérumot…

Nem túl eredeti ötlet, ugye? Naná, hogy nem, de szerintem ezt a készítők sem állították (vagy nagyon vastag a bőr az arcukon). A Doomsday ugyanis egy eredetiséget nélkülöző, klisékből és más filmekből ismerős jelenetekből összelapátolt akciófilm. Fellelhetünk ugyanis ötleteket, sőt komplett jeleneteket is olyan korábbi klasszikusokból, mint a Mad Max, a Menekülés New Yorkból vagy akár az Utolsó cserkész. Szerencsére ezt a lapátolást nagyjából jól oldották meg, a közepe felé tapasztalható hangulati törést leszámítva teljesen szórakoztatóra sikerült. Mondjuk ez a törés tényleg elég kényelmetlen és kellemetlen, teljesen „pakoljuk még bele ezt is” érzést kelt, de ezt a logikátlanságot azért jól feledteti az akciók minősége. A vágatlan változatban ugyanis a mostanság megszokott akciókhoz képest eléggé brutális a film. Szép számban hullanak a fejek és egyéb testrészek, és ez mindenképpen jó érzéssel töltheti el a vérre és gyilokra vágyó nézőket (engem).

Ahogy írtam, a téma mellett a másik kulcstényezőt Rhona Mitra jelentette nekem. Nyilván nem fogok mindenféle szuperlatívuszokat írni a színészi képességeiről, de az a helyzet, hogy ő a tökéletes erre a szerepre. Amellett, hogy minden további nélkül elmehetne Pavlov csengőjének, tényleg jól áll a kezében a fegyver, ez pedig nem sok nőről mondható el a vásznon (a másik ilyen néni Kate Beckinsale). És bár nincs különösebb összefüggésben a filmmel, Rhona ezennel megkapja tőlem a legvonzóbb hát tulajdonosának járó dijat is. A többi szereplőre nem nagyon térnék ki, van néhány ismertebb arc (a jobb napokat is látott Bob Hoskins, Dr. Bashir a DS9-ből, Mickey a Hustle-ből), és nagyjából mind hozzák az elvárható minimumot. Igazából egy kérdés merült fel bennem, vajon Malcolm McDowell nem unja még, hogy az utóbbi 10-20 évben mindig ugyanazt a figurát kell játszania? Oké, én is tudom, hogy valamiből fizetni kell a ház/kocsi törlesztőrészleteit, de akkor is, egy kis változatosságot, légyszi.

Jöjjön az értékelés. Szerintem ha nem akartak volna minden áron minden posztapok klisét bezsúfolni, de legalábbis a középkoros részt kihagyják, egy hangulatilag sokkal egységesebb film jöhetett volna létre, de mivel az akció részek tényleg bejöttek, így sem kell szégyenkeznie a pontszám miatt, ami 7/10 lesz. És nekem kell egy olyan Bentley.