The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay (2004)
The dark… are you afraid? I’m not. The dark is afraid of me.
Még 2004-ben történt, hogy hatalmas örömmel töltöttem le, majd telepítettem ezt a játékot, hogy aztán hangos kurvaanyázások közepette figyeljem, ahogy már a főmenü animációját sem bírja el az egész jónak hitt számítógépem. Akkor az élmény elmaradt, és azóta nem is jutott eszembe a játék. Aztán tavaly év végén, a Steam karácsonyi bonanzájának keretében egész jó áron vesztegette a folytatással együtt (arról majd később), így megújult lelkesedéssel és jelentősen komolyabb hardverrel vetettem rá magam újra a kihívásra. És ha már így történt, miért ne osszam meg az élményt?
Hangulat
A Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay (a továbbiakban Butcher Bay) a Sötétség krónikájával egy időben, 2004-ben jelent meg a Starbreeze Studios és a Tigon Studios együttműködésének eredményeként. Cinikus módon gyorsan rávághatnánk, hogy biztos csak a bevételmaximalizálás lehetett a cél, betámadni minden oldalról a piacot, de ebben az esetben ez nem teljesen igaz. A Butcher Bay ugyanis nem a film szimpla adaptációja, hanem egy prequel, ami Riddick előtörténetére fókuszál. Időben a Pitch Black eseményei előtt járunk, a fejvadász Johns a Butcher Bay nevű börtönben készül lepattintani Riddicket és felvenni az érte járó pénzt. Butcher Bay egyébként inkább egy pöcegödörre hasonlít, mint börtönre. Az univerzum mocskának gyűjtőhelye, azoké, akik még a söpredéknek is a legalját képviselik. Az őrök pedig még náluk is rosszabbak. Riddick persze úgy gondolja, hogy szívesen letesztelné azon állítás valóságtartalmát, miszerint innen lehetetlen megszökni.
A Butcher Bay stílusát tekintve lopakodós-mászkálós fps, ami elsőre furcsa keveréknek tűnhet, de néhány kivételtől eltekintve elég jól működik. Az fps-nézet ellenére nem mindig csak a géppuskás hentelés az egyetlen járható út, a lőfegyverek – mivel más játékokkal összehasonlítva jóval kevesebb töltény áll rendelkezésünkre – inkább csak végső esetben használandók, amikor kéz(ifegyverr)el nem tudunk rendet tenni. Amúgy pedig inkább a sötét szellőzőkben mászkálás és lesből támadás lehet a megoldás. Ez a remek klausztrofóbiás körítés rengeteget tesz hozzá a hangulathoz, ami egyébként is telitalálat. Nem egyszerű ezt leírni, de a következő kép talán elég szemléletes lesz. Tegyük fel, hogy a vaksötétben odalopakodunk egy őr mögé, aztán egy fasza ingame animációban látjuk, ahogy főhősünk néhány gondosan elhelyezett szúrással ártalmatlanítja, majd az aktus zárásként még elereszt egy kőkemény egysorost. Ha valaki érti, hogy ez miért fasza, annak szerintem világos, hogy miért lehet élmény ez a játék. Aki nem, annak egy kis puska: Riddick ugyanis tényleg ilyen. Egy igazi vadász, a tökéletes ragadozó. A sötétben megbújva, hangtalanul cserkészi be a prédát, akinek akkor sem lenne esélye, ha tudná, mi vár rá. És hát kurva jó egy ilyen karakter bőrébe bújni.
Kivitelezés
A Butcher Bay filmszerűsége nem csak az animációkban mutatkozik meg. A történet ugyan nagyjából annyira csavaros, mint egy vonalzó, de ettől függetlenül teljesen jól működik, és simán vállalható lenne filmként is. Ugyanez vonatkozik a játékokhoz képest szokatlanul jó párbeszédekre (figyelem, még mindig 2004-es játékról van szó), amiken érezhető, hogy az írók elég jól ismerik a címszereplő karaktert. A Riddickre jellemző egysorosok például nagyon jól időzítettek, nem egyszer hangos röhögést váltottak ki belőlem az átvezető animációk. A karakter ismerete mondjuk annyira nem meglepő, hiszen a készítésében közreműködő Tigon Studios egyik főnöke Vin Diesel (tulajdonképpen eleve a játék miatt jött létre a Tigon), aki az arcán és hangján kívül valószínűleg némi ötletet is dobott a mixerbe. És ha már hangok, Diesel mellett Cole Hauser is magára öltötte négy évvel korábbi szerepét, de rajta kívül olyan nevek szólaltatják meg a karaktereket, mint Ron Perlman, Michael Rooker vagy Dwight Schultz, hogy csak a legismertebbeket említsem. Szóval elég jó a gárda.
Grafikailag a játék pont olyan, amilyen egy jobbfajta volt hat évvel ezelőtt. Szerintem még manapság is simán vállalható, de számomra a Half Life 2-vel elért oda a vizuális megvalósítás, amivel már elégedett vagyok. Persze mindig maximális beállításon megy minden, hülye lennék nem kihasználni, de attól nem fogom lefosni a bokám, hogy milyen szépen csillog vagy élethűen hullámzik a víz valahol, vagy hogy egy szétlőtt ládánál ténylegesen annyi forgács repül fel, amennyi a valóságban lenne. Amit várok, hogy végre alapvetővé váljon és taktikailag használható legyen, hogy objektumok átlőhetők, vagy mondjuk egy csillár tartókábeleit szétlőve leesik (és ne csak akkor, ha azon a részen a továbbjutás úgy van megtervezve, hogy szét kell lőni a csillárt). De akár említhetném azt is, hogy végre jussunk el addig, hogy a játékos karaktere nem akad el valami apró tereptárgyban vagy valaki másban, hanem simán átlép rajta, az útjában álló npc-t meg félrelöki. Bocs, elkalandoztam.
Negatívumok
Merthogy vannak ilyenek is. A legzavaróbb éppen a játék lopakodós stílusából és a kevésbé hangsúlyosabb fegyverhasználatból adódik, van ugyanis egy olyan – elég hosszú – rész, amikor nem áll rendelkezésünkre semmiféle lőfegyver, az ellenfeleink között viszont olyan mecha-szerű páncélba öltözött őrök is vannak, akiket természetesen lehetetlen késsel lenyomni. Ilyenkor egy lehetőség marad, a futás, ami lássuk be, elég degradáló egy Riddick kaliberű karakter számára. Olyan is előfordul, hogy rejtőzködő módban simán elidőzünk egy őr orra előtt észrevétlenül, máskor viszont teljesen lehetetlen helyeken, tőlünk sok-sok méterre, nekünk háttal állva is kiszúrnak és elkezdenek lőni ránk.
A küldetések környékén sincs minden rendben. A fő történetszál, vagyis a szökés mellett bizonyos szereplőkkel beszélgetve beleegyezhetünk, hogy teszünk nekik pár szívességet, természetesen némi ellenszolgáltatásért – fegyver vagy pénz – cserébe. Ezek azonban igazából fölöslegesek, ugyanis a fegyvereket felszedhetjük máshol, a pénz pedig semmi másra nem jó, mint fegyvereket venni… Arról nem is beszélve, hogy van egy olyan mellékküldetés, amiről a felvétele időpontjában már lecsúsztunk, ugyanis korábbi, már nem elérhető pályaszakaszra kellene visszamennünk, ami lehetetlen. Aztán van még itt cigisdoboz gyűjtögetés extra tartalmakért (a főmenüből elérhető artworkök és hasonlók), ami ugyan nem rossz, de számomra majdnem teljesen érdektelen volt, hogy mindet megtalálom vagy sem.
Konklúzió
A Butcher Bay sajnos nem tökéletes játék, viszont a hibái ellenére is majdnem tökéletes szórakozást nyújt. Nem túl hosszú, de nem is olyan rövid, hogy a vége főcím közben azon morgolódjak, mennyire nem érte meg az árát. Pontozni szerintem játékot is simán lehet, ez például egy erős 7/10-es.
