Oscar 2011 – Értékelés

Az a helyzet, hogy teljesen meg tudom érteni azokat, akik az Oscar említésekor húzzák a szájukat, netán szolid (vagy kevésbé szolid) anyázásba kezdenek azzal kapcsolatban, hogy ez a hollywoodi zsidó-ünnep és egyáltalán semmit nem ér – lassan már presztízst sem. Az, hogy ebben mennyi igazság van, az ilyen esték után derül ki igazán.

A bevezető montázs egyébként egész jól sikerült, és nagyjából ugyanez lenne elmondható az egész show-ról is, ha nem toltak volna be egy 40 perces unalomblokkot a közepén. Nem tudom, mi alapján döntötték el anno a díjak átadási sorrendjét, de talán érdemes lenne variálni egy kicsit és nem egymás után betolni az összes unalmas kategóriát meg a még unalmasabb dalokat. Komolyan, volt már valaha tényleg jó Oscar-díjas betétdal? Talán a ’92-es A Whole New World az Aladdinból. Nem kell elénekelni őket, köszönjük. Pozitívum volt viszont, hogy ezúttal jutott idő a legjobb színész/színésznő és film normális bemutatására (negatívum, hogy Sandra Bullock volt az egyik prezentátor).

Az ok egyébként, amiért az idei gála némi bizakodásra adott okot, hogy láthatóan próbáltak fiatalítani, már a műsorvezetőkkel is. Az majd kiderül, hogy ez mennyire volt kifizetődő (ha jövőre megint valami öreg róka lesz a házigazda, akkor semennyire), de szerintem Anne Hathaway mindenképpen dicséretet érdemel: lelkesen próbálkozott a lehető legjobban végigcsinálni az estét, ami egy-két apró hibát leszámítva sikerült is. A partnerén, James Francón viszont nem annyira a lelkesedés, sokkal inkább némi tudatmódosító szer hatása volt látható. Igazából nem érdekel, hogy szív vagy sem, de ha beállva nem képes végigvinni egy ilyen estét, akkor talán mégsem kellett volna előtte pöffenteni.

De a fiatalítás itt véget is ért, a döntések mögött ugyanis láthatólag ugyanaz a begyepesedett gondolkodás állt, mint az utóbbi sok-sok évben. Idén nem volt se zsidós, se buzis film (a The Kids Are All Right ugyan leszbikus, de hát az egy vicc, szóval inkább „leszbikus” a helyes írásmód), így a harmadik közkedvelt zsáner, a kosztümös dráma kerülhetett előtérbe.

Meg is volt a kvázi tarolás: a Király beszéde ugyan „csak” 4 díjat vitt el, de természetesen a leglényegesebbeket (legjobb film, főszereplő, rendező, eredeti forgatókönyv). Teljesen papírforma, bár a rendező és a producerek még a köszönőbeszédükben is váltig bizonygatták, hogy mekkora rizikó volt a film elkészítése. Azé a filmé, ami nem csak életrajzi, de kosztümös és egy angol uralkodó életéről szól. Azé a filmé, ahol a főszereplő élete fordulópontjához érkezik, amikor is kitartással és kemény munkával sikerül legyőznie egy addig legyőzhetetlennek hitt akadályt. Azé a filmé, aminek történelmi hátterét a közkedvelt II. világháború adja. Rizikós. Meg a fa–.

Fentebb írtam, hogy maga a show a „szódával elmegy” kategória volt, a jelöltekről viszont még ez sem feltétlenül mondható el. Ha egy megfelelő jelzőt keresek, leginkább az unalmas jut eszembe. Nem láttam ugyan minden filmet és alakítást, de amiket igen, azok nagyjából ugyanott voltak, és nem feltétlenül a topon. A Harcos jelölései például teljesen vicc kategóriába tartoznak. Maga a film egyébként korrekt, de semmi extra, Amy Adams viszont (bármennyire is kedvelem) borzasztóan szürke volt, és ugyanez mondható el a többiekről is. Hihetetlen, hogy mindkét mellékszereplő ebből a filmből került elő. A vesztesek közül egyedül Hailee Steinfeldet sajnálom, de a True Grit-beli alakításából kiindulva vissza fog ő még jönni azért a szoborért, valószínűleg többször is.

Az este nagy vesztese számomra Cristopher Nolan volt, akit egyrészt szégyenszemre nem is jelöltek a legjobb rendezés díjára, másrészt a nagyon megérdemelt eredeti forgatókönyvért sem kapta meg. Cserébe az Inception a technikai díjak nagyobb részét elvitte (fényképezés, hangkeverés, hangvágás, vizuális effektusok).

Azt csak így, mintegy félmondatként említem meg, hogy úgy tűnik, minden évben van egy ellenszenves köszönőbeszéd. Tavaly Sean Penn kapta a GTFO-díjat a homofóbozással, idén pedig az a pali, akinek sem a nevére, sem a filmjére nem emlékszem már (valamelyik rövid- vagy dokufilm lehetett), de egy pillanat alatt kiverte a biztosítékot, amikor a köszönőbeszédét azzal kezdte, hogy elkezdett a gazdasági válságot előidéző bankárokról szövegelni. Ahogy már twitteren is írtam: „Ha ott vagy a rongyrázáson, átveszed a díjat, akkor nem kell a nagy duma. Köszönd meg azt’ menjél haza.”

A végére pedig jöjjön a teljes lista:

Best Picture: The King’s Speech

Directing: Tom Hooper (The King’s Speech)
Actress in a Leading Role: Natalie Portman (Black Swan)
Actor in a Leading Role: Colin Firth (The King’s Speech)
Actress in a Supporting Role: Melissa Leo (The Fighter)
Actor in a Supporting Role: Christian Bale (The Fighter)

Writing (Adapted Screenplay): The Social Network (Aaron Sorkin)
Writing (Original Screenplay): The King’s Speech (David Seidler)

Animated Feature Film: Toy Story 3
Foreign Language Film: In a Better World (Denmark)
Short Film (Live Action): God of Love (Luke Matheny)
Short Film (Animated): The Lost Thing
Documentary (Feature): Inside Job (Charles Ferguson and Audrey Marrs)
Documentary (Short Subject): Strangers No More (Karen Goodman and Kirk Simon)

Art Direction: Alice in Wonderland (Robert Stromberg, Karen O’Hara)
Cinematography: Inception (Wally Pfister)
Visual Effects: Inception (Paul Franklin, Chris Corbould, Andrew Lockley and Peter Bebb)
Film Editing: The Social Network (Angus Wall and Kirk Baxter) Music (Original Score): The Social Network (Trent Reznor and Atticus Ross)
Music (Original Song): Toy Story 3 – We Belong Together (Randy Newman)
Sound Mixing: Inception (Lora Hirschberg, Gary A. Rizzo and Ed Novick)
Sound Editing: Inception (Richard King)
Makeup: The Wolfman (Rick Baker and Dave Elsey)
Costume Design: Alice in Wonderland (Colleen Atwood)